Az újgenerációs Passat már csak és kizárólag kombi változatban lesz kapható.
A Volkswagen nemrégiben befejezte az európai piacra szánt Passat szedán gyártását, így most már csak és kizárólag a kombi változat érhető el a kínálatban.
A Magyarországon jelenleg 150 lóerőn, illetve 12,3 millió forintos alapáron nyitó Passan kombiból hamarosan meg fog érkezni a következő generáció (szedán már nem lesz többet), melynek prototípusait már javában a közutakon tesztelik.
A friss kémfotókon látható kocsik egyelőre még az aktuális Passat karosszériáját viselik magukon, de a lemezek alatt már az új technika rejtőzik. Beszédes az ajtók közötti néhány centiméteres betoldás, mely arra enged következtetni, hogy az új Passat kombi tengelytávja nagyobb lesz az elődjéénél.
A kilencedik generációs Passat várhatóan 2023-ban mutatkozik majd be, a TSI, TDI, lágyhibrid és plugin hibrid változatokban érkező újdonságot a negyedik generációs Skoda Superbbel együtt Pozsonyban gyártják majd.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.