Autó hvg.hu 2021. január. 21. 17:37

Buszokat fognak be mentőautónak Londonban, annyi a koronavírusos beteg

A nagyváros két, tömegközlekedésben használt járművét alakították át a fertőzöttek szállítására.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Hogy enyhítsék a mentőszolgálatra nehezedő terhet, Londonban két, a tömegközlekedésben használt buszt is befognak koronavírusos betegek szállítására – adta hírül a The Guardian.

Az egyszintes buszokat úgy alakították át, hogy egyenként négy-négy beteg szállítására alkalmasak. Ehhez a járművek szinte minden ülését eltávolították. A buszokat a Go-Ahead nevű cég adja kölcsön a brit egészségügyi szolgálatnak (NHS).

A tájékoztatás szerint a buszokon a páciensek ellátásához szükséges berendezések is lesznek, és az intenzív terápiás ellátásra felkészített orvosok és ápolók teljesítenek majd rajtuk szolgálatot. A Go-Ahead négy buszsofőrt is kölcsnöz az NHS-nek, mindannyian megkapták már a fertőzés elleni védőoltást.

 Az átalakított járművek a tervek alapján London kórházaiból hozzák-viszik majd a betegeket.

A buszok elektromos hajtásúak, a beléjük kerülő eszközök működéséhez az akkumulátoraik adják az energiát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.