Az elektromos autókat gyártó Izera első üzemében a hírek szerint háromezren fognak dolgozni.
Még tavasszal látott napvilágot a hír, hogy Lengyelország saját autómárkával rukkolna elő. A terv az, hogy megfizethető árú elektromos autókat gyártanának, és most az is kiderült, hol lesz a cég központja.
A sziléziai Jaworzno városában épül fel a közvetve állami tulajdonú új autógyártó első üzeme. Az Izera választása alighanem összefügg azzal, hogy a kinézett helyszín régiójában már a Fiat és a PSA is gyártat autókat, azaz a beszállítói kör adott – írja a Totalcar.
Maga a gyár közvetlenül 3000 embernek ad majd munkát, de úgy hallani, a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak 2024-ben lesz a piacra lépés. Addig azért még van mit eldönteni, a lengyelek nem választották ki például a platformot, amire az autók épülnek majd. Három gyártó van még versenyben, a VW a MEB-bel, de a Hyundai és a Toyota villanyos alapja is lehet befutó.
A tavaszi, korábbi bejelentés szerint a kocsik fejlesztésére 30 millió zlotyt költöttek, ami 2,3 milliárd forint, a gyártás beindítása 4-5 milliárd zlotyba kerülhet majd számításaik szerint, ami már 400 milliárd forintnak megfelelő összeg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.