Autó hvg.hu 2020. november. 19. 10:46

Lehet, hogy kék színű lesz a HÉV?

A MÁV a saját színére festetné a HÉV-szerelvényeket, ha már ő a tulajdonos.

Elképzelhető, hogy MÁV-kék színe lesz annak az 54 új HÉV-szerelvénynek, ami két-három év múlva érkezik Budapestre. A lehetséges gyártóknak ugyanis kék és a hagyományos zöld színre is kell majd színtervet készíteniük – írja a Telex.

A lap szerint azért is fontos kérdés a szerelvények színe, mert jelenleg a MÁV tulajdonában van a HÉV-hálózat, és ha már hozzá került, a vasúttársaság szeretné a saját színeire venni. Néhány tervet csináltatott is a Telex egy dizájnerrel.

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb, legalább 200 milliárd forint értékű közlekedési járműbeszerzése készül Magyarországon: a MÁV-HÉV 54 (első körben 42) darab elővárosi – régi szóhasználattal helyi érdekű – vasúti szerelvényt vásárolna a budapesti HÉV-vonalakra (H5, H6, H7). 

A jelenlegi állás szerint két cég közül kerülhet ki a győztes, az Alstom olasz leánycége, a Alstom Ferroviaria, illetve a svájci-lengyel Stadler Bussnang AG-Stadler Polska közül. Midként vállalatnak vannak már magyar érdekeltségei, a 2-es és 4-es vonal metrókocsijai illetve a Flirt és KISS vonatok révén.

Alstom szerelvény, ahol nagyjából a sárga csík helyett lehet kék.

A kiírás fontos eleme, hogy az új HÉV-eknek vasúti közlekedést is ki kell szolgálniuk, ezért hibrid szerelvényeket kell gyártani, amelyek 100 km/óra sebességre képesek és gyors utascserét is tudnak biztosítani.

A lap szerint a gyártók valamely ismert vasúti járműcsaládjának módosításával jöhetnek létre az új szerelvények. A Stadler esetében ez valószínűleg az új generációs FLIRT-öt, az Alstom esetében pedig a Coradia családot jelentheti. Az új HÉV-eket legkorábban 2023-ban lesz lehetőség kipróbálni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Itthon Serdült Viktória 2021. június. 18. 11:00

Ha nem marad, akivel a szexről lehetne beszélni az iskolában, akkor marad a net

Úgy akarja kitiltani a szexuális neveléssel foglalkozó civil szervezetek egy részét az iskolákból a kormány, hogy a tanárképzés alatt egyáltalán nem készítik fel a leendő pedagógusokat, hogyan beszélgessenek diákjaikkal a témáról. Szerencsés esetben a védőnő segít, a legtöbb gyerek viszont még mindig a pornóból tájékozódik. Szakemberek attól tartanak, hogy a listázás miatt a gyerekek nem kapnak elég információt, pedig igenis igénylik, hogy a nemi identitásról, vagy akár a homoszexualitásról is beszéljenek.