Autó hvg.hu 2020. május. 06. 17:02

Hibrid szupersportautó tervét is törölte a BMW

A látványos BMW M Next is áldozatául esett a márka költségmegtakarítási programjának.

Nagyon úgy fest, hogy a koronavírus-járvány nyomán közétett bajor karcsúsítási csomag, amelynek része a magyar BMW-gyár építésének halasztása is, érint olyan kirakatprojekteket is mint, az M Next szupersporkocsi fejlesztésének leállítása. A közel kétmilliárd euróval visszavágott BMW-s fejlesztési büdzsében most nincs helye egy 600 lóerő feletti teljesítményű hibrid szuperautó megalkotásának.

A múlt év végén a bajor márka közzétett egy koncepcióautót, amely a következő generációs i8-asnak felelt volna meg M Next néven. Az elöl 21, hátul 22 colos egyedi kerekeken gördülő, felfelé nyíló ajtós autóban egy 600 lóerős összteljesítményű hibrid hajtáslánc került volna, amivel 3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. Az erő egyrészt a hátul elhelyezett 4 hengeres turbómotorból, másrészt az elöl és hátul lévő villanymotorokból érkezik meg a kerekekre. Mindemellett a kocsi 100 kilométert könnyedén elment volna tisztán elektromosan is.

A kabintér és az egyéb rendszerek is igen futurisztikusak, a sofőr arcfelismerést követően tud beülni a hagyományos külső visszapillantó-tükör nélküli kocsiba, melynek műszerfalát ívelt üvegkijelző, illetve kiterjesztett valóság HUD uralja.

Egy ilyen kocsi az i8-hoz hasonlóan, azonban sok esetben nem termel nyereséget, a fejlesztési költsége nagyon magas, viszont a csillagászati ára mellett nagyon kicsi a piaca. Európában az i8-as modellből például a tavaly összesen 1077 darabot adtak el és a legjobb évében 2015-ben is csak 2056-ot.

A márka egyéb elektromos autóinak jövőjét viszont vélhetően nem érinti a karcsúsítás, így a BMW i4-es hamarosan sorozatgyártásba is kerülhet. A Németországban gyártandó i4-es egy négyajtós kupé, mely egy feltöltéssel mintegy 600 kilométeres távolságot lesz képes megtenni, legalábbis a WLTP-szabvány szerint. A még szigorúbb EPA-szabvánnyal számolva körülbelül 540 kilométeres hatótávra lehet számítani, ami igen korrekt produkció egy 80 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt autótól.

A BMW i4 várhatóan 150 kW-os teljesítménnyel lesz tölthető, ami azt jelenti, hogy 35 perc alatt akár 80 százalékosra pumpálható a megfáradt akkumulátor. Sőt 6 perc alatt ideális esetben akár 100 kilométeres hatótávolságot is lehet majd nyerni. További információk szerint a kocsi erősebb lesz, mint a jelenlegi M3-as BMW, amely azt is jelenti, hogy 4 másodperc alatt lesz 100 km/h-s tempón.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.