Autó MTI / hvg.hu 2020. április. 03. 11:03

Jobbik: Lélegeztetőgépeket a magyar autógyárakból

A javaslatuk, mondják, a gyárak leállása ellen is védene.

A kormány tárgyaljon a hazai járműgyártókkal arról, miként kezdhetnék meg lélegeztetőgépek előállítását – szorgalmazta pénteki online sajtótájékoztatóján a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Nunkovics Tibor szerint külföldi példák alapján kellene ilyen módon enyhíteni a járvány és a nyomában járó válság következményeit.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az elmúlt évtizedekben rendkívül fontos nemzetgazdasági ágazattá vált a járműgyártás, "ha ezek a cégek megállnak, akkor bizony komoly bajokra lehet számítani".

Nunkovics jelezte: az általa javasolt váltással a járműgyártók is elkerülhetnék üzemeik teljes leállását, ráadásul olyan terméket állítanának elő, amire a magyar állam biztosan vevő lenne, ez pedig egyszerre szolgálná a munkahelyek megtartását és az egészségügy érdekeit.

Világszerte számos autógyár kezdett lélegeztetőgépek gyártásába, köztük a Tesla, a Ferrari és a Ford. Még F1-es csapatok is beszálltak. Közben Magyarországon leállt az autógyártás az Audi győri, a Suzuki esztergomi, a Mercedes kecskeméti és az Opel szentgotthárdi üzemében is.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.