Autó hvg.hu 2017. október. 19. 10:23

Felépítettek egy nagyon fontos komplett kisvárost, amiben senki sem lakik

Almonóban senki sem hajtja álomra a fejét, és dolgozni is csak viszonylag kevesen szoktak errefelé. Mutatjuk az Uber kihalt városát.

Mostanság egyre többet hallani az önvezető autókról, melyek fejlesztése és tesztelése világszerte gőzerővel folyik. Vannak cégek, melyek kapásból a hétköznapi forgalomba küldik ki a kezelőszemélyzettel azért természetesen még rendelkező autonóm kocsikat, és akadnak olyan vállalatok is, melyek először szimulált környezetekben tesztelik az új technológiákat.

Az Uber például konkrétan felépített egy komplett kis mesterséges várost. A Pittsburghben található létesítmény neve Almono, és jelenleg mintegy 17 hektáros felületet biztosít az önvezető autók tesztelésére. Ez azonban még csak a kezdet, ugyanis az Uber azt tervezi, hogy hamarosan további jelentős területtel bővíti majd ki a tesztközpontot, melynek egy részlete jelenleg valahogy így néz ki:

Uber

Almonoban igyekeznek szimulálni az összes olyan közlekedési helyzetet, mely egy valós városban is előfordulhat. Találhatók itt többek közt többsávos utak, komoly kereszteződések, körforgalmak és persze megannyi kamu jármű és kamu gyalogos.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.