Ahogy várható volt, emeletes vonatokat gyárt a MÁV-Startnak a Stadler. A Flirt után KISS is lesz már a vasútnál.
Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadlertől, a KISS elnevezésű járművek közül az első 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon – jelentették be a járművásárlási szerződés szerdai aláírásán, Budapesten.
Márciusban jelentették be, hogy a Stadler Bussnang AG nyerte meg a MÁV-START nagy kapacitású motorvonatok beszerzésére 2016. december 9-én kiírt pályázatát. Részleteket akkor nem árultak el, így azt sem, hogy végül valóban emeletes vonatokat gyárt-e majd a Stadler Magyarországra. Csak annyit közöltek, hogy Budapest elővárosi forgalmát akarják fejleszteni.
Az Iho.hu korábban azt írta, hogy összesen negyven, legalább hatszáz ülőhelyet biztosító villamos szerelvényt szállíthat a mostani tender győztese. Az előírt kapacitás alapján a járművek egészen biztosan emeletes szerelvények lesznek, hacsak a pályázók elő nem állnak egészen hosszú egyszintű vonatokkal – spekulált a közlekedési portál. A járművásárlást a MÁV-START százszázalékosan európai uniós források falhasználásával, IKOP-projekt keretében hajtja végre.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán elmondta, hogy a fővárosi elővárosi vonalak zsúfoltak, ezért vált szükségessé a nagy kapacitású vonatok beszerzése, és az emeletes vonatok forgalomba állítása mérföldkő lesz a vasúttársaság életében.
Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója szerint az első tíz KISS-jármű beszerzése egységenként 16,9 millió euróba kerül, a további harminc beszerzésénél az egységár 14,95 millió euró. A különbség abból adódik, hogy az elején ebből az összegből egyebek közt fordítanak képzésre, alkatrészbeszerzésre is.
Dunai Zoltán, a Stadler országigazgatója kiemelte, hogy a nyertes ajánlatot a Dunakeszi Járműjavítóval közösen tették: a Stadler cég szolnoki üzemében a kocsiszekrények hegesztését, a forgóvázak gyártását végzik, Dunakeszin a betétkocsikat festik, valamint összeszerelik és üzembe helyezik a járműveket.
A vasúttársaság és a Stadler cég közös közleménye szerint a keretmegállapodásban minimum 10 és legfeljebb 40 darab, hatrészes, emeletes motorvonat beszerzése szerepel, a MÁV-Start a forráskeret függvényében hívja le a járműveket eseti szerződések alapján.
Az első szerződésben minimum 10 járművet vásárol a MÁV-Start úgy, hogy fedezetet képez az üzemeltetésre, oktatásra, és tartalékol az euróban kötött szerződés árfolyamkockázatára. Az első lehívás fedezetét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos kerete adja.
A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonat óránként 160 kilométer végsebességgel tud közlekedni, korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált tágas utastérrel rendelkezik, akadálymentes, a multifunkciós terek négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.