Autó hvg.hu 2015. november. 17. 13:41

Európában nyit üzletet a motorgyártás Apple-je

Hollandiában indítja el első európai hálózatát az okosrobogókat készítő tajvani Gogoro. Ha jól mennek a dolog, tovább terjeszkednek a kontinensen.

Európából eddig csak irigykedve nézhettünk Tajvanra az ott üzembe helyezett okosrobogók miatt, hamarosan azonban már a kontinensen is ki lehet próbálni a környezetbarát járművet. A siker titka nem(csak) az elektromos hajtásláncban, hanem a hozzá kapcsolódó akkumulátorcserélő hálózatban is rejlik. A felhasználói élményre maximálisan figyelő céget nem véletlenül nevezik a járműgyártás Apple-jének.

Nagy Gábor

A Bluetooth-csatlakozással is ellátott, a HTC korábbi tervezői által megálmodott robogót a tervek szerint 2016 első felében engedik majd a holland utakra - számolt be róla a Verge. Horace Luke, a cég feje egy olaszországi rendezvényen beszélt a jövő évet érintő döntésről. A Gogoro nem véletlenül tette le a voksát Amszterdam mellett, hiszen a város messzemenőkig kerékpárosbarát, így jó esély van rá, hogy a hollandok többség átnyergel majd a környezetbarát meghajtással ellátott, de a kerékpárnál gyorsabban közlekedő robogóra. Bár az árakról és a további részletekről egyelőre nem esett szó, az már biztos, hogy a cég egy élményközpontot is nyit majd, hogy az emberek minél jobban megismerhessék a motort és a rendszert.

A Gogoro az idén nyáron kezdte forgalmazni az okosrobogóját, aminek kifejlesztésére 150 millió amerikai dollárnyi tőkét szedett össze. A tajvani élményközpontban mi is jártunk, itt be is számoltunk róla bőven, mitől lehet sikeres a cég.

Mert hogy sikeres, azt a számok is igazolják. Bár Horace Luke szerint csupán a tajvani robogópiac 5 százalékát birtokolják, ám ahhoz képest, hogy idén jelent meg az első motorjuk, ez finoman szólva is jónak számít. A cég adatai szerint eddig már több mint 1 millió kilométert tettek meg Gogoron a tajvaniak.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.