Ha valaki annyira mázlista, hogy túlél egy túlélhetetlennek tűnő közúti incidenst, azzal az is könnyen megtörténhet, hogy az esetéből felvilágosítóanyagot készítenek. Így járt egy ohiói férfi is, aki olyan elképesztő szerencsével élt túl egy balesetet, hogy a helyi rendőrség azzal emlékezteti a téli vezetés veszélyeire a többi autóst.
A meg nem nevezett férfi balesete még január 12-én történt Cleveland közelében, ám a rendőrség csak most adta közre az arról készült felvételt, bízva abban, hogy fokozott óvatosságra tudják inteni ezzel az autósokat.
Az illető a behavazott négysávos autópályán túlságosan nagy sebességgel közlekedett és nekicsapódott egy másik járműnek. Ennek hatására kirepült az autóból és hason csúszva pörgött, forgott az autópálya kellős közepén: csodával határos módon a férfi komoly sérülések nélkül megúszta az esetet, s miután nyugalmi állapotba került, azonnal fel is pattant és saját lábán távozott a helyszínről.
A felvételt végignézve tényleg túlzás nélkül lehet kijelenteni: a heves vérmérsékletű autósnak jövőre január 12-én biztos lesz oka születésnapot ünnepelni. A saját, második születésnapját…