Autó hvg.hu 2014. február. 07. 08:47

Egy régies, nagymotoros autóval tiszteleg első RS-modelljének az Audi

Az RS4 Avant Nogaroval a 20 évvel ezelőtti RS2 előtt tisztelegnek a négykarikások.

Húsz évvel ezelőtt mutatta be az Audi az RS2 Avantot, amely megnyitotta a sort a nagy teljesítményű, hétköznapi használatra szánt Audik előtt, és amely megalapozta a jövőbeni RS modellek hírnevét. A négykarikások most ennek a mérföldkőnek számító modellnek állítanak emléket az aktuális RS4 Avant Nogaro kiadással, amely a legendás előd különleges kék fényezésében díszeleg, és ami menetdinamikában legalább annyira kimagasló, mint húsz évvel ezelőtt az RS2 Avant az akkori mezőnyben.

Audi

Az Audi RS4 Avant Nogaro mozgatásáról a már-már kuriózumnak számító 4.2 literes, szívó V8-as erőforrás gondoskodik, melynek 450 lóerős teljesítménye és 430 Nm-es maximális nyomatéka 4,7 másodperces 100-as sprinthez és 280 km/órás végsebességhez elegendő. Mindezt 10,7 literes átlagfogyasztás mellett produkálja, ami kevésbé hihető, de ez feltehetőleg egyáltalán nem érdekli a potenciális vevőkört.

Az viszont sokkal fontosabb adat, hogy a 87,300 eurós, vagyis átszámítva nagyjából 27 millió forintos áráért Alcantara bőrbelsőt, 20 colos felniket és egy kis plusz pénzért karbon-kerámia fékeket kapni, valamint quattro összkerékhajtást, amivel épeszű keretek között az RS4 lerobbanthatatlan az útról.

Audi
Audi
Audi
Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.