2013. augusztus. 02. 20:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 03. 08:49 Autó

A szabályszegő Bentley tulajdonosa nagyon, nagyon, nagyon sajnálja

Interjút adott az Indexnek a rendszeresen közlekedési szabályszegésen kapott Bentley luxusautó belga tulajdonosa, Dino Marsani, és elmondta, hogy mélyen, mélységesen, igazán sajnálja, hogy eddig mindig tilosban parkolt.

Netes pókercéget alapítani érkezett Magyarországra 2011-ben Dino Marsani, annak a matt fekete Bentleynek a tulajdonosa, amelyik mindig tilosban parkol. A férfi az Indexnek azzal a feltétellel nyilatkozott, hogy lejárató cikket nem közölnek róla, a lap szerint addig egyébként sem avatkoznak magánszemélyek ügyeibe, amíg arra közösségellenes vagy kirívó magatartásukkal maguk nem adnak okot. Azt mondta, hogy az olcsó, képzett munkaerő miatt jött ide, de a cég még nem indult be, viszont ő itt él, és fiát is hazai iskolába íratta.

Arra a kérdésre, hogy miért parkol folyton tilosban, vagy parkolójegy nélkül, vagy mozgássérült igazolvánnyal, azt mondta, hogy bocsánatot kér a szabálytalanságok miatt, és mostanra már lelkiismeret-furdalása is van a folyamatos szabályszegések miatt. Arra nem adott egyenes választ, hogy történt-e valaha olyan, hogy egy Magyarországon kapott büntetőcsekket befizetett. Mindenesetre autója szlovák rendszámú, és azt mondja, külföldi címére nem kapott fizetési felszólítást. Végezetül Marsani ünnepélyesen megígérte az Index riporterének, hogy megjavul és szabálykövető lesz.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.