2012. augusztus. 02. 15:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 02. 16:09 Autó

Kiakadtak a budapesti buszok színe miatt

Nem tetszik a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek (VEKE) a BKV alvállalkozója által nemrég forgalomba állított használt Volvo-buszok "rikító világoskék" fényezése, illetve a BKV járműszínezéssel kapcsolatos gyakorlata.

A BKK egy hónap késéssel forgalomba állíttatta a VT-Transman Kft-vel azokat a használt Volvo buszokat, melyet az egyesület észrevételei ellenére Budapesttől idegen, egyszínű, rikító világoskék fényezéssel láttak el - írta közleményében az egyesület.

"A VEKE tiltakozik a BKK eljárása ellen, és követeli, hogy az önkényes átszínezgetési őrületet állítsák le. Budapest városképének helyreállításáért pedig a döntésért egy személyben felelős BKK vezérigazgatónak kell helyt állnia, a saját fizetése terhére" - olvasható a közleményben.

A VEKE szerint a BKV buszparkjának közel 90 százaléka már egy egységes színterv szerinti fényezést kapott. Ebbe az egységesítésbe "rondít bele a BKK egy olyan megoldással, amelyre korábban semmilyen példa nem volt, és teszi ezt minden vélemény félresöprésével" - teszik hozzá.

"Különösen visszatetsző ez azután, hogy éppen a BKK ígérte be a színtervekről szóló szavazást a Facebook oldalán. A VEKE információ szerint a kérdésről sem a BKV, sem a BKK Igazgatósága nem tárgyalt, és a Főváros egyetlen hivatalos testülete elé sem került" - írja még a közlemény.

A VEKE szerint a jelenleg folyó buszfelújítások mindegyike az egységes, hivatalos színterv alapján folyik. Hagyományos festést kaptak a szóló Van Hool buszok, egyes Mercedes Citarok és a felújítás alatt levő Ikarus 412-esek is. "Ez utóbbiak közül hat darab található jelenleg Székesfehérvárott, az Ikarus műhelyében. Ebből öt a hivatalos flottaszínt kapja, értesüléseink szerint azonban a BKK vezérigazgatója kierőszakolta, hogy a hatodik az általa favorizált színnel legyen lefestve. Ez lenne az egységesség?" - teszi hozzá az egyesület.

"A VEKE szilárd álláspontja, hogy a Budapesten közlekedő közösségi közlekedési járművek a városkép szerves részét képezik, megváltoztatásuk csak közmegegyezéssel lehetséges. A VEKE soha nem állt ellen a modernizációnak, de ragaszkodik egy olyan ötletpályázathoz, ahol az 1930-as évek eleje óta létező tradíció, amely Budapest egyik jellegzetessége, megőrzésre kerül" - írják. 

A végső döntést az egyesület szerint a Fővárosi Közgyűlésnek kell meghoznia. "Egy ilyen döntés ugyanis nem holmi vezérigazgatók játéka, hanem a választott képviselők hatásköre, akik elé szakemberek által gondosan kimunkált javaslatot szabadna csak letenni, melyet széles körűen egyeztettek, sőt a lakosságot is megkérdezték" - fogalmaz a közlemény.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.