2008. június. 12. 16:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 12. 16:36 Autó

Autóhitel: országos méretű csalás

Szinte az egész országra kiterjedő csalási sorozat gyanúsítottait sikerült elfogniuk a körmendi rendőröknek, az ügynek már közel száz ismert sértettje van, de további sértettek jelentkezését várják - mondta az MTI-nek csütörtökön Szendrődi Barnabás, Körmend rendőrkapitánya.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak májusban megyei és országos  napilapokban hirdetéseket adtak fel azzal, hogy kedvezményes autóhitelt kínálnak olyanok részére, akik BAR-listán szerelnek és ezért más módon nem juthatnak hitelhez. A hitel törlesztésének megkezdésére három hónapos türelmi időt ígértek a hirdetésben, majd a kiszolgáltatott embereket telefonon arra bírták rá, hogy a pozitív hitelbírálatot követően a megvásárolni kívánt gépjármű átírásával és forgalomba helyezésével kapcsolatos "költségeket" utalják át a hirdetők által megadott bankszámlákra.

Az átutalást követően az állítólagos hitelügyintézők elérhetetlenné váltak, természetesen semmiféle átírás nem történt meg, a sértettek pedig az országban több helyen az okmányirodákban próbáltak tájékozódni. Csak ott döbbentek rá, hogy becsapták őket, kicsalták a pénzüket - mondta. A nyomozás során a körmendi rendőrök őrizetbe vettek egy békéscsabai férfit, egy román állampolgárságú nőt, valamint más ügyben már előzetes letartóztatásban van egy kétegyházai bűntársuk, mindannyian megalapozottan gyanúsíthatóak bűncselekmények elkövetésével. Szendrődi Barnabás elmondta: az ügyben csak két hete indult és még folyamatban van a nyomozás, éppen ezért további sértettek jelentkezésére számítanak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.