2007. április. 04. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 04. 13:52 Autó

E-matrica kapható az újságosoknál is

Elektronikus autópálya matrica várhatóan májustól már mintegy 2300 újságosnál és trafikokban is beszerezhető lesz - mondta Ludman Lajos, a POS terminálok értékesítésével és üzemeltetésével foglalkozó Cardnet Zrt. igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Hozzátette: az így beszerezhető matrica olcsóbb lesz, mintha azt sms-en illetve interneten keresztül szereznék be, mert a cég nem számol fel kényelmi felárat a szolgáltatásért. Az elnök elmondta: a vállalat 15 éves működése alatt több mint 7 ezer POS terminált értékesített és üzemeltet, ezzel a magyar piacon mintegy 22 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. A cég tavaly 415 millió forintos árbevétel mellett 90 millió forintos adózás előtti nyereséget ért el, a forgalom 84 millióval, a nyereség 60 millióval nőtt 2005-höz képest. Ludman Lajos közölte: az idén 670 millió forint árbevételt, és 60 millió forint adózás előtti nyereséget terveznek. 

Elsősorban informatikai fejlesztésre tavaly 50 millió forintot fordítottak, míg az idén mintegy 100 millió forintot szánnak e célra. Kiemelte: a magasabb fejlesztési költség a magyarázata a 2007-re tervezett - a korábbi évnél - mintegy 30 millió forinttal alacsonyabb nyereségnek. Az elnök elmondta: az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-vel terveznek szerződést kötni az autópálya használat POS terminálokon történő kiegyenlítésére, és már felvették a kapcsolatot a hírlapárusító kereskedelmi társaságokkal, hogy POS termináljaikat odatelepítsék. Ludman Lajos kiemelte, hogy 2007 végére a kezdeti 2300-as hírlapárusító helyet és trafikot 4 ezerre kívánják emelni.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.