Megnyitották a Pápáról kivezető utat Veszprém megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság péntek délután a honlapján. Balatonfüred Aszófő és Pécsely felől megközelíthetetlen, Ajka térségében az összes mellékút járhatatlan, a 7-es főút Veszprém felől sem Székesfehérvár, sem Siófok irányába nem járható.
A közleményben azt írták: a 7,5 tonnánál nehezebb járművek továbbra sem hajthatnak rá a 83-as és a 82-es főútra, érvényben van az M7-es felhajtó lezárása Balatonvilágosnál, a Tapolca és Gyulakeszi közötti zárás, a Veszprémből kivezető utak zárva vannak, ahogy a 8-as főút is Devecsernél Vas megye irányában.
A rendőrség tájékoztatása szerint Tapolca és Zalahaláp között ideiglenesen járható az út, de azt javasolják, hogy aki teheti, a rossz útviszonyok miatt ne válassza ezt a szakaszt. A 7301-es és a 710-es út továbbra is le van zárva, és ismét elrendelték a 8-as főúton a 72-es út kereszteződésétől Hajmáskérig tartó szakasz lezárását.
A Pápáról kivezető utakat fokozatosan megnyitották az arra haladók előtt, így járhatóvá vált a 8404-es út Külsővatig, a 83-as Tétig, a 8406-os Nagyacsádig, a 8408-as Ihászig, a 8308-as Adásztevelig, a 8402-es út Pápakovácsiig - közölte a rendőrség.
Le van zárva a Balatonfüred és Balatonszőlős közötti 7338-as út, a Devecsertől Noszlop felé vezető 8402-es út, a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti 7304-es út, Balatonfűzfőnél és Balatonakarattyánál a 710-es számú elkerülőút, a 8-as főút Bakonygyepes irányából Veszprém felé (így a 83-as főút sem közelíthető meg), a 7324-es út Devecser és Káptalanfa között, a Devecser, Kolonár és Ajka közötti 7339-es út, a 83-as út Veszprém felőli oldala, a 8-as főút Veszprém és Várpalota között (várhatóan szombat reggelig) - olvasható a közleményben.
A rendőrség tájékoztatása szerint nincs lezárva, de nehezen járható a Sümeg és Bazsi közötti 7327-es út, valamint a Sümeg és Sümegprága közötti út, a Sümeg és Tapolca közötti 7319-es út, valamint az Óbudavár és Szentantalfa közötti út.
A 8-as főút Bakonygyepestől Vas megye irányába járható, nincs korlátozás.
Percről percre tudósításunkat itt olvashatják.