BrandChannel Sedacur forte 2021. február. 26. 07:30

Nem a munkánk az életünk! - Tippek stresszkezeléshez

A velünk élő stressz okozta mindennapos akadályok elhárítása igazi kihívás. Bár sokan sokféleképpen szembesülünk vele, egy biztos: a stressz szinte mindenütt jelen van, és a kiegyensúlyozott, kisimult élethez – amelyet egyaránt meghatároz fizikai és szellemi-lelki jóllétünk – ezzel kell is foglalkoznunk. De hogyan álljunk neki, mi férhet bele egy napba? Mutatunk néhány tippet, amelyek beválhatnak, és megvalósításukhoz mindössze egy kis odafigyelésre van szükség!

A stressz manapság szinte életkortól függetlenül a mindennapjaink részévé vált. Folyamatos vagy épp szakaszos jelenléte egyénenként változó, de így vagy úgy mindenki érintett benne, legyen szó a munkahelyi stresszről, egy vizsgaidőszak fokozottan megterhelő heteiről, vagy például egy olyan teljesen megváltozott élethelyzethez való alkalmazkodásról, mint amilyet ez év elején a koronavírus hozott az életünkbe.

1. Rendszerezzük a napunkat!

A stressz egyik leggyakoribb kiváltó oka valamilyen váratlan helyzet megjelenése, amelyhez rövid időn belül alkalmazkodnunk kell, ugyanakkor sok esetben meg azzal is számolhatunk, hogy a helyzet akár hosszabb ideig is fennállhat. A stresszhelyzet bekövetkezhet traumatikus események, próbatételek vagy különböző belső konfliktusok hatására is. Fontos azonban megjegyezni, hogy a hétköznapok során rengeteg olyan szituációt élünk meg stresszesen, amelyet akár meg is tudnánk változtatni, ha felülvizsgáljuk a gyakran hibás napi rutinunkat.

Nehezen ébred? Akkor ne hagyja a készülődést az utolsó pillanatra! Előző este készítse ki a másnapra szánt ruhát, pakolja össze a táskáját, készítse elő a reggeli kávé hozzávalóit, az ebédet is előre becsomagolhatja, hogy már csak elpakolni kelljen. Ha ezekre az apró dolgokra odafigyelünk, akkor sokkal nyugodtabban indulhat a napunk.

Folyamatosan idegeskedik a reggeli dugóban? Mindennap ugyanannál a lámpánál kap pirosat, vagy épp ugyanazon a szakaszon áll be teljesen a forgalom? Próbálja ki a tömegközlekedést vagy pattanjon biciklire, rollerre! A buszon vagy a villamoson hallgassa a kedvenc zeneszámait, vagy vigyen magával egy könyvet, esetleg hallgasson bele egy érdekes podcastba! Ha kerékpárral indul útnak, attól a teste és a lelke is felébred, mire beér a munkába, és még környezettudatosan is közlekedett.

A munkahelyén rendszerezze közvetlen munkakörnyezetét, rakja rendbe a munkaállomását. A papírhalmok nagyon nyomasztó hatással lehetnek ránk, hiszen folyamatosan arra emlékeztetnek, hogy feladatunk van velük – még olyankor is, ha már nagy részük rég megoldódott. A napi 4-5 kávé közül néhányat kiválthatunk zöld- vagy különböző gyógyteákkal, de ezek mellett is fontos, hogy folyamatosan hidratáljuk a szervezetünket. Kerüljük a napközbeni nassolást, mivel az megerőltető a szervezetnek, és ahogyan a napi teendőinket, úgy az étkezéseinket is rendszerezzük. Igyekezzen minden nap közel azonos időben reggelizni, ebédelni és vacsorázni, hiszen a kiegyensúlyozott táplálkozás mindennek az alapja.

Fontos, hogy mindennap találjunk a munkán kívül valami olyan elfoglaltságot, amelyből ha rövid ideig is, de töltekezhetünk. Ez lehet egy rövid séta hazafelé, sportolás, egy mozi vagy épp egy-két gombóc fagyi, de mindenképpen valami olyan dolog vagy tevékenység, amelyben örömünket leljük, és nem érezzük kényszernek. Egyre több helyütt találhatunk kültéri kondiparkokat is, bátran próbálja ki hazafelé: 10-15 perc mozgás is csodákra képes!

2. Tartsuk rendben otthonunkat!

Saját lakókörnyezetünk és lakhelyünk rendben tartása is fontos, hiszen sokkal jobb egy olyan helyre megérkezni egy kimerítő nap után, ahol mi magunk is töltődni tudunk. Otthonában is alakítson ki különböző rendszereket, ne halogassa a tennivalókat, nehogy később egyszerre szakadjanak Önre.

Ossza be és fel a házimunkát családtagjai között, vagy ha egyedül él, akkor a hét különböző napjaira. És persze legyen önmagával megengedő: otthonunk nem egy szállodai szoba, amelyet folyamatosan patyolattisztára kell takarítani, de azt se felejtsük el, hogy sokkal jobb egy rendezett környezetben megpihenni, mint a káosz tetején. Sőt, némi porszívózás vagy a már nem használt dolgok leselejtezése kiváló feszültséglevezető is lehet.

Lefekvés előtt vegyünk egy forró zuhanyt vagy fürdőt, a párnánkra pedig csepegtethetünk különböző illóolajokat, amelyek segítenek elaludni. A halószobából, ha száműzni nem is tudjuk a TV-t, a laptopot és a telefonokat, lefekvés után már ne használjuk azokat, hiszen csak még inkább felpörgetik a figyelmünket. Lefekvés előtt mindig szellőztessünk, hiszen a pihentető alváshoz a friss levegő is hozzátartozik, ahogy az is, hogy kényelmes legyen a matracunk és a párnánk.

3. Nem a munkánk az életünk!

Erről sajnos hajlamosak vagyunk megfelejtkezni… holott éppen attól válunk jobb munkaerővé, ha találunk magunknak olyan alkalmakat, programokat, hobbikat, amelyek feltöltenek minket, ahol le tudjuk vezetni a napi stresszt, és másnap újult erővel vághatunk neki a feladatoknak. Mi az, ami feltölt? Ez szinte mindenkinél más, lehet alkalmi vagy rendszeres elfoglaltság, fizikailag megterhelő vagy épp szellemi kihívás.

Ha szereti a zenét, akkor találjon egy órát arra minden nap, hogy az aktuális kedvenceit végig hallgassa, ha sorozatrajongó, akkor legyen ideje napi 1-2 részre, ha imádja a rejtvényeket vagy épp a különböző online játékokat, akkor játsszon, ha a kézműveskedés az, ami kikapcsolja, akkor irány a hobbibolt!

Ha a fizikai aktivitás segít ellazulni, akkor vásároljon uszodabérletet, vagy próbáljon ki valami olyan sportot, amit eddig még nem: a jóga vagy a pilates klasszikusan a legjobb stresszlevezető mozgásformák, de ha Önnek pont az segít, ha nem lelassulni, hanem felgyorsulni kell, akkor irány valamilyen küzdősport vagy akár még ennél is extrémebb sporttevékenység!

4. Húzzuk meg saját határainkat!

Biztos mindenkinek ismerős az érzés, amikor egy végigrobotolt nap után még kötelezően szeretnénk valami mást is csinálni, összefutni a barátokkal, megnézni a legújabb filmet a moziban vagy épp csak nézelődni a közeli plázában.

Ahogy fentebb is írtuk, fontos az, hogy találjunk olyan programokat, amelyek feltöltenek, de azzal sincsen semmi baj, ha csak arra vágyunk, hogy végre ne csináljunk semmi különöset. A kiegyensúlyozott élethez fontos a szociális kapcsolataink ápolása, ugyanakkor tudjunk nemet mondani, ha épp úgy érezzük, hogy az aznapi találkozó már nem fér bele, vagy szeretnénk egy olyan hétvégét, amikor sehová nem kell menni.

A mindennapos stressz kiküszöbölése olykor nehéz feladat. De azt sem szabad elfelejteni, hogy számos olyan apró praktika létezik, amelyre ha figyelünk, akkor sok dolgot mi magunk is képesek lehetünk irányítani, így pedig már könnyebb lesz szembenéznünk azokkal az akadályokkal, amelyek tőlünk függetlenül találnak meg bennünket.

Hirdetés

2 az 1-ben: nappal nyugtat, este altat

A Sedacur forte az előnyös növényi hatóanyag-kombinációnak köszönhetően nappal oldja a feszültséget, este segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. Szedése a mindennapi tevékenységet nem befolyásolja hátrányosan: nem rontja a figyelmet, sem az autóvezetéshez is nélkülözhetetlen képességeket, az éberséget és a reagálóképességet.

Vény nélkül kapható gyógyszer
www.sedacur.hu/

Sedacur forte