A jövő évben valódi lépéseket kell tenni a versenyképesség javítása érdekében, amihez a magyar uniós elnökség fontos eredményének számító új versenyképességi megállapodás, a Budapesti Nyilatkozat elfogadása járulhat hozzá – jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Az Európai Unió Versenyképességi Tanácsának (COMPET) ülését követően, amelyen a belső piacért és az iparért felelős miniszterek vettek részt, Nagy Márton felhívta a figyelmet arra, hogy az európai versenyképesség elvesztésének folyamata az elmúlt években felgyorsult. Kijelentette: a versenyképességi megállapodásról szóló Budapesti nyilatkozattal megindulhat a gazdasági növekedés, valamint a zöld és gazdasági átállás.
Kiemelte: az új geopolitikai valóság azt mutatja, hogy a versenyképesség és a jólét területén nagyon fontos határozottan fellépni Európa vezető szerepe érdekében. Hangsúlyozta: a stratégiai szuverenitás további elmélyítésére van szüksége a belső piacnak, csökkenteni kell a szabályozói terheket és javítani az üzleti környezetet, különösen a kis- és közepes méretű vállalkozások számára. A versenyképességnek a produktivitáson és az innováción kell alapulnia, nem pedig kereskedelmi korlátok emelésén, vagyis protekcionizmuson – hívta fel a figyelmet.
Szavai szerint az európai gépjárműipar kihívásairól folytatott vita megmutatta, hogy a klímacélokat összhangba kell hozni az iparpolitikai és a versenyképességi célokkal. A miniszter a problémát abban látja, hogy az Európai Unió “előre rohant” a klímacélokat illetően, és ehhez nem igazította hozzá az iparstratégiát.
“Nem segítettük a járműipart abban, hogy teljesíteni tudja ezt a célt, és megvalósítsa a zöld átállást” – fogalmazott Nagy Márton, majd hozzátette: a 2035-ös klímacélt el kell érni, és az elektromos autózásra át kell állni.
Nagy Márton elmondta: a tanácsülés során vita alakult ki arról, hogy a nukleáris energia tiszta, azaz nulla kibocsátású energiának számít-e vagy sem. A vita tétje, hogy lehet-e támogatni az atomenergiát az európai uniós költségvetésből vagy a nemzeti költségvetésekből állami támogatással kell-e – magyarázta.
E tekintetben a magyar álláspont egyértelmű: Magyarország a nukleáris energiát zöld és tiszta energiának tartja – húzta alá. Amely országnak olcsó energiája van, az gyorsabban át tud állni az elektromos autózásra, és az iparát is meg tudja menteni – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?
A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.