Utoljára hat évvel ezelőtt volt ilyen súlyos a helyzet.
A napok óta tartó erős déli szelek nagy mennyiségű port, illetve homokot hoztak magukkal a Szaharából, és narancssárga, vöröses színű köd lepett el több régiót Görögországban. Szakértők szerint legutoljára 2018 márciusában volt ilyen súlyos a helyzet, akkor főleg Kréta szigetét borította be a porfelhő – írja a The Guardian.
A hatóságok felhívták a lakosság figyelmét, hogy legyenek óvatosak, hiszen a porfelhő miatt korlátozottak a látási viszonyok, ráadásul a finom részecskék jelenléte a levegőben egészségügyi kockázatot is jelent. A görög meteorológiai szolgálat szerint az égbolt szerdán kezd kitisztulni.
Görögországba már március végén és április elején is érkeztek szaharai porfelhők, amelyek többek között Svájc és Dél-Franciaország egyes részeit is elérték.
A szaharai porfelhő mellett a délről érkező szelek miatt Görögország déli részén erdőtüzek is keletkeztek, ez pedig az évnek ebben a szakaszában meglehetősen szokatlan. A tűzoltóság közlése szerint 24 óra alatt összesen 25 erdőtűzről érkezett jelentés az ország területéről.
Hozzátették azt is hogy három embert letartóztattak Párosz szigetén, mert vélhetően miattuk lobbant lángra egy bozóttűz. Jelentős károkról vagy sérültekről nem érkezett jelentés, a tüzet gyorsan megfékezték. Egy másik tüzet, amely Krétán, egy haditengerészeti támaszpont közelében tört ki, kedden sikerült eloltani.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól
Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.