Zhvg hvg.hu 2023. augusztus. 21. 13:31

Művérrel lelocsolt, hústálcákon fekvő vegánok tüntettek a zamárdi strandon

Az állatok leölése ellen szólaltak fel.

Három lefóliázott, művérben ázó ember jelent meg a zamárdi strandon a Hungarian Animal Rights Corps (HARC) szervezésében – írja az állatjogi szervezet közleménye alapján a 444.hu.

A csoport Facebook-bejegyzése szerint az akció során a három bolti hústálcát imitáló fehér dobozban aktivisták feküdtek, a rájuk ragasztott matricák kedvezményes, „humánus tartásból származó, tanyasi” emberhúst reklámoztak, az őket körülvevő táblákon pedig a „nem lehet humánusan gyilkolni” és a „képzeld magad az áldozat helyébe” feliratok szerepeltek.

A HARC az akcióval az állatok leölése ellen tüntetett, szerintük állatokat ölni a tartási körülményektől függetlenül elfogadhatatlan.

A szervezet szerint a strandolók vegyesen fogadták a performanszt, többen a támogatásukról biztosították őket, de voltak olyanok is, akik kifogásolták, hogy a művérrel leöntött embereket gyerekek is látták a strandon, bár – szól a közlemény – a disznóvágások, a horgászat és a bolti húspultok látványa elfogadhatónak számít sok szülő számára. A demonstráció célja ennek az ellentmondásnak a vizuális bemutatása volt – tették hozzá.

(Nyitókép forrása: Facebook / Hungarian Animal Rights Corps - HARC)

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.