Filemon Mihály szerint az erdő nélküli lombkoronasétányról több pontatlanság is szerepel az arról beszámoló Átlátszó cikkében, de a lap szerint az adatok így szerepelnek az okiratokban, és nincs mit javítaniuk.
Helyreigazítást kért az Átlátszótól a lombkoronasétányról elhíresült nyírmártonfalvai polgármester, Filemon Mihály – írja az ügyet megszellőztető oknyomozó lap. A polgármester a cikkben szereplő állítások közül többnek az igazságtartalmát is kétségbe vonta, így például jelezte, hogy
- egy forintot sem kapott még meg a lombkoronasétányra elnyert 64 millió forintos uniós támogatásból,
- az építmény nem 50, hanem 80 méter hosszú, és
- nem kapott közel félmilliárd forint erdőtelepítési támogatást sem 2022-ben.
A lap jelezte, hogy mivel a kifogásolt adatokat állami nyilvántartásokból idézték, a polgármestert pedig a cikk megjelenése előtt hiába keresték, nem reagált, ezért nem tartják indokoltnak a helyreigazítást.
Az ügy pikanatériáját az adja, hogy a 2018-ban beadott, majd 2021-ben elnyert uniós pályázat keretein belül a polgármester saját erdejében tavaly megépült lombkoronaösvény körüli erdőt még a sétány elkészülte előtt tarra vágták.
A polgármester ezt azzal magyarázta hvg.hu-nak még a múlt héten, hogy vágásérett lett az erdő, és a balesetveszély miatt is ki kellett vágni, de az erdő jogilag továbbra is erdő. A pályázati pénzt a polgármester valóban nem kapta meg, ám ez csak idő kérdése: a pályázat nyertes indulói közül már többen hozzájutottak legalább részben az uniós támogatáshoz:
Már akkor vágásérett volt az erdő, amikor a lombkoronaösvényre pénzt kért a polgármester - Nyírmártonfalván jártunk
Már zúg a traktor és fúrja a lyukakat annak az erdőnek a hűlt helyén, ahol az elhíresült, fák nélküli lombkoronaösvény épült Nyírmártonfalva határában. A polgármester szerint minden jogszerű volt, az erdő akkor is erdő, ha ki van vágva. De mégis, mennyi értelme van lombkoronasétányokat létesíteni erdőnek kinéző monokultúrás faültetvényekben?
Az erdő nélküli lomnkoronasétány a kutyapártot is megihlette, akik a megye legszebb korrupciós emlékművévé nyilvánították az építményt:
Kutyapárt: A megye legszebb korrupciós emlékműve a lombkoronasétány
Megjelölték.
Az ügyre a figyelmet felhívó Hadházy Ákos országgyűlési képviselő később pedig egy vágóállat nélküli vágóhidat is talált a településen:
Hadházy: Lehet még fokozni a lombkoronasétányt, itt az üres vágóhíd
Erre is Filemon Mihály nyert pályázati pénzt. Lehet ezt még fokozni! - írta a Facebookon Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki szerint a tarvágott lombkorona sétánytól pár száz méterre "szomorkodik egy töküres vágóhíd", amire szintén a jelenlegi nyírmártonfalvi fideszes polgármester, Filemon Mihály kapott EU-s támogatást, még egyéni vállalkozóként.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Ellátni-e a 40 centi magas kilátóról a lombkoronasétányig? – terítéken a közpénzherdálás
Somogyi Zoltán: A lombmentes lombkoronasétányok országa
A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb
A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?