Basil egy tenyésztési programban vesz részt, emiatt utaztatják Csehországba.
Útnak indult Prágába Basil, a Fővárosi Állat- és Növénykert hím oroszlánja, hogy az ott élő nősténnyel utódokat nemzzen.
Az állatkert tájékoztatása szerint szerda délelőtt az állatorvosok elkábították Basilt, és amikor már szunyókált, rövid orvosi vizsgálat után szállítóládába tették. Miután felébredt, útnak indultak vele a cseh főváros felé. Minderről egy kisfilmet is ígért az állatkert.
Az utazás háttere, hogy számos ritkulóban lévő állatfaj védelmében, természetvédelmi célú állatkerti tenyészprogramban vesz részt a Fővárosi Állat- és Növénykert. Többek között a ritka indiai oroszlánokkal kapcsolatos programban is. Basil egyébként már hétszeres apuka.
Az ilyen tenyészprogramok legfőképpen a szaporítás összehangolásáról, a megfelelő tenyészállatok összepárosításáról szólnak, s most épp az a helyzet, hogy a Prágában élő egyik, egyébként Indiából érkezett nőstény oroszlánt Basillal kellene összepárosítani. Ez az oka annak, hogy a budapesti oroszlán néhány hónapig a cseh főváros állatkertjében vendégeskedik.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Megérkezett a fővárosi állatkertbe Szása, a szibériai tigris
Videó: Addig bosszantotta a teknős az oroszlánokat, hogy azok inkább leléptek
Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?
A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.