120 millió köbméter homokot kotortak ki a Perzsa-öböl fenekéről, hogy elkészülhessen a dubaji pálmasziget.
Idén 20 éves Dubaj mesterséges, pálmafa alakú szigetcsoportja, amely elsősorban luxusszállodáknak ad otthont. Ebből az alkalomból egy építőmérnök, aki részt vett a műholdképeken is látható, mesterséges szigetcsoport építésén, a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy Kanadából költözött Dubajba, hogy részese lehessen a munkának, „amelyhez még csak hasonlóra sem volt példa korábban”.
A sziget alapjának létrehozásához nem használtak acélt vagy betont, helyettes homokkal és sziklával dolgoztak. Bár Dubajt sivatagi homok veszi körül, erre nem támaszkodhattak, mert a sivatagi homok folyóssá válik, amint a vízbe kerül - magyarázza a mérnök, aki azt is elmondta, hogy nagyjából 120 millió köbméter homokot kellett kikotorni és áthozni a Perzsa-öböl fenekéről, 10 tengeri mérföldre a szigetektől.
Több mint 7 millió tonna kőzetet bányásztak ki az Egyesült Arab Emírségek északi Hajar-hegységéből. Ezek a sziklák alkotják a félhold alakú, 11 kilométer hosszú hullámtörőt, amely megvédi a szigetet a nagy hullámoktól és az erős széltől.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Ön is szeretne olyan táskát, mint amilyennel Várkonyi Andrea volt Dubajban?
Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.