A céljuk az, hogy a fegyverek ne kerüljenek ellenséges kézbe.
Feltételezett vegyifegyver-lerakatok és nagy hatótávolságú rakéták ellen hajtott végre támadást Izrael Szíriában. Gideon Szaár izraeli külügyminiszter hétfői közlése szerint azt akarták megakadályozni, hogy a fegyverek ellenséges erők kezére kerüljenek – írja az AP hírügynökség.
A hétvégi beszámolók szerint az Izraeli Védelmi Erők fegyverraktárakat és fegyvergyárakat is elfoglalt Szíriában, illetve benyomult a két ország közötti ütközőzónába a Golán-fennsíkon.
Az AP tudósítása szerint Izrael üdvözölte Bassár el-Aszad szíriai elnök bukását, de aggodalmát fejezte ki a várható fejlemények miatt. „Egyedül Izrael és az izraeli polgárok biztonságában vagyunk érdekeltek” – közölte Gideon Szaár, hozzátéve, hogy az izraeli csapások ezt a célt szolgálják.
2013-ban, egy több száz halálos áldozattal járó támadás után Szíria beleegyezett vegyifegyver-készleteinek feladásába, de feltételezések szerint ezután is megőrizte ezeknek egy részét, és be is vetette a következő években.