Julija Navalnaja azt akarja, hogy az orosz elnököt hazájában börtönözzék be, olyan körülmények között, mint februárban elhunyt férjét.
Elindulna az oroszországi elnökválasztáson a februárban elhunyt korrupcióellenes aktivista, Alekszej Navalnij özvegye, de csak azután, hogy Vlagyimir Putyin már nincs hatalmon. Julija Navalnaja erről a BBC-nek beszélt.
Az özvegyet hazájában szélsőségességgel vádolják, júliusban elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ha visszatérne Oroszországba, azonnal letartóztatnák, mint korábban a férjét, aki egy büntetőtáborban halt meg. Navalnaja Londonban adott interjút a BBC-nek, amelyben politikai ellenfelének nevezte az orosz elnököt, és azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy a Putyin-rezsim minél előbb elbukjon.
A nő hisz abban, hogy eljön az idő, amikor lehetséges lesz szabad és tisztességes választásokat tartani Oroszországban, amelyen szeretne elindulni. Beszélt arról is, hogy a férje halála óta sokat gondolkodik azon, hogy a politikai tevékenységük milyen hatással van a 23 és a 16 éves gyerekükre, Dására és Zaharra. „Tudom, hogy ezt nem ők választották” – mondta. Közölte: megértette, hogy a férje nem fogja feladni a küzdelmét, és ezért szerette.
Arról, hogy miért tértek vissza Oroszországba, miután Navalnijt megmérgezték, Julija Navalnaja azt mondta: tudta, hogy férje a támogatóival akar lenni, és megmutatni, hogy nem kell félni a diktátortól. Nem akart arra gondolni, hogy megölhetik a férjét. Bebörtönzése után Navalnij a fogságban írta tovább Hazafi című könyvét, amelyet Németországban kezdett el, ahol azután kezelték, hogy idegméreggel támadták meg. Az eset után oknyomozók tárták fel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) érintettségét a támadásban. Navalnij írásainak egy részét a hatóságok elkobozták. A művet e-könyvként és hangoskönyvként is kiadják, de Oroszországba és Fehéroroszországba nem küldenek kinyomtatott példányokat, mert nem tudják garantálni, hogy azok valóban eljutnak majd a vásárlókhoz.
Julija Navalnaja elmondta: a férje halála előtt két évig nem beszélhetett vele, nem látogathatta meg. Miután életét vesztette, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Egyesült Királyság újabb szankciókat hozott Oroszország ellen, így befagyasztották a büntetőtábor vezetőinek vagyonát, és büntetőintézkedéseket hoztak a Navalnij elleni eljárásban közreműködő bírák ellen. Az özvegy a nemzetközi közösség reakcióját „viccnek” nevezte, szerinte „kicsit kevésbé kellene félni Putyintól”, és az orosz elnök bebörtönzésére szólított fel.
Nem akarom, hogy valahol külföldön zárják be egy szép börtönbe számítógéppel, finom étellel… Azt akarom, hogy Oroszországban börtönözzék be. Azt akarom, hogy olyan körülmények közé kerüljön, mint Alekszej
– mondta.
Julija Navalnaja azt állítja, hogy az Antikorrupciós Alapítványnak, amelynek vezetését ő vette át elhunyt férjétől, bizonyítékai vannak arra, hogy Putyin rendelkezett Navalnij haláláról. Ezeket a bizonyítékokat nyilvánosságra fogja hozni, ha minden részletnek a birtokában lesznek. Az özvegy szerint azért ölték meg a férjét, mert nem tudták megtörni. Kinevette a rezsimet és Vlagyimir Putyint, ezért gyűlölte annyira az orosz elnök – véli Navalnaja.