Beutazási tilalommal és pénzeszközök zárolásával büntet London az Izraelt célzó rakétatámadás miatt.
Szankciókkal sújtja a brit kormány az iráni hadvezetés legmagasabb rangú tagjait az Izrael ellen az október elején végrehajtott iráni rakétatámadás miatt.
A londoni külügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint a pénzügyi eszközök zárolásával és beutazási tilalommal járó büntetőintézkedések Abdolrahim Muszavira, az iráni hadsereg főparancsnokára, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács tagjára, Mohammad-Hosszein Dadraszra, Muszavi helyettesére, Hamid Vahedire, az iráni légierő főparancsnokára, Mohammad Kazemire, az iráni forradalmi gárda hírszerzési főnökére, Habibollah Szajjárira, az iráni fegyveres erők vezérkari főnökére és Ali-Mohammad Nainire, a forradalmi gárda szóvivőjére vonatkoznak.
Hasonló szankciókat jelentett be a brit kormány az első számú iráni rakétahajtómű-tervező konglomerátum, valamint az iráni állami űrügynökség ellen is.
Az űrügynökséget sújtó intézkedéseket a brit külügyminisztérium azzal indokolta, hogy ez a szervezet űreszközök felbocsátásához szükséges technológiák tervezésével foglalkozik, és ez a tevékenység is kötődik a ballisztikus rakéták kifejlesztéséhez.
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök nem sokkal az Izrael ellen október 1-én végrehajtott iráni rakétatámadás után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy London megítélése szerint az akció nem önvédelmi cselekedet, hanem agresszió volt, és a közel-keleti konfliktus komoly mértékű eszkalációját jelentette.