Világ hvg.hu 2024. május. 21. 20:13

Fico-merénylet: politikai erőszakot elítélő határozatot szavazott meg a szlovák parlament

Zuzana Caputová szlovák államfő szerint a jelenlegi helyzetben a társadalom lecsillapítása a legfontosabb.

Alig egy héttel a Robert Fico elleni gyilkossági kísérlet után, a szlovák parlament egyhangúlag szavazta meg azt a határozatot, amely felszólítja a politikai pártokat, civil szervezeteket és a médiát, hogy tartsák tiszteletben a parlamenti választások eredményét, és tartózkodjanak a demokratikusan megválasztott kormány elleni gyűlöletkeltéstől.

Eközben a TASR közszolgálati hírügynökség arról számolt be, hogy tekintettel egyes vezetők nyilatkozataira elmaradt az a találkozó, amelyre Zuzana Caputová leköszönő és Peter Pellegrini megválasztott államfő hívta meg keddre a parlamenti pártok vezetőit, hogy megnyugtassák a társadalmat és elutasítsák az erőszakot. Caputová szóvivője elmondta: az államfőnek továbbra is az a meggyőződése, hogy a jelenlegi helyzetben a legfontosabb a társadalom lecsillapítása, de elfogadja, hogy ehhez nemcsak időre, hanem türelemre is szükség van.

Robert Kalinák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter Fico pártja, a Smer keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: „Egységben vagyunk, és egyértelműen jelezzük, hogy folytatjuk a Robert Fico által diktált ütemet és irányt”. Kalinák egyúttal elutasította a bírálatot, hogy a parlament munkájának folytatása – amelyet a merénylet miatt függesztettek fel – növelné a feszültségeket. Kijelentette, hogy a törvényhozás előtt álló témák esetében határozott vitára van szükség, de „gyűlölködés” nélkül.

Amióta tavaly ősszel Robert Fico ismét kormányra került, a kormánykoalíció irányt változtatott: leállította az Ukrajnának szánt katonai támogatást, a BTK módosításával meg kívánja szüntetni a korrupció elleni ügyész hivatalát, és befolyást kíván gyakorolni az általa részrehajlónak nevezett állami közszolgálati médiára. A tervezett reformok miatt fél éve tüntetések vannak Szlovákiában. A parlamentben éppen a médiatörvény módosításáról folyt a vita, amikor a merénylet miatt felfüggesztették az ülésszakot.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS) jó irányba tett lépésnek nevezte a parlamenti határozatot, de hozzátette, hogy a szlovákiai demokráciának aktív ellenzékre, szabad médiára és erős civil társadalomra van szüksége.

Robert Ficót, akire egy 71 éves férfi lőtt rá múlt szerdán Nyitrabányán, továbbra is a besztercebányai kórházban ápolják. Az 59 éves kormányfőt négy találat érte, még aznap egy öt és fél órás, pénteken pedig egy újabb, kétórás beavatkozáson esett át. A kórház szerint már nincs életveszélyben, eszméleténél van és kommunikál. A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini székhelyű különleges bíróság elé állították, amely előre megfontolt emberölési kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. A kormány azt közölte róla, hogy politikai indokból követte el a tettét.

Robert Fico, a többszörös túlélő

Politikai értelemben többszörös túlélő Robert Fico szlovák kormányfő, akinek, az ellene elkövetett szerdai támadás következtében, az élete is politikai küzdelme tétjévé vált. A HVG értesülései szerint a lövések oldalról érték a politikust, ami rontott a helyzetén, ez is magyarázhatja azt, hogy hosszú órákon keresztül tartott életmentő operációja a besztercebányai kórházban.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.