Világ Németh András 2024. március. 31. 09:26

Csökkenő mértékben támogatják az amerikaiak Izrael gázai háborúját

Németh András
Szerzőnk Németh András

Az amerikaiak kevéssel több mint harmada támogatja Izrael katonai fellépését a Gázai övezetben, ami jelentős csökkenés tavaly novemberhez képest, amikor még ötven százalékuk állt Izrael mögött.

A Gallup közvélemény-kutató cég adatai szerint azok aránya, akik egyetértenek a Hamász elleni offenzívával, öt hónap alatt 50 százalékról 36-ra csökkent. Azok száma, akik elutasítják a hadműveletet, 45 százalékról 55-re bővült, miközben csaknem 10 százaléknak nincs véleménye – áll az elemzésben.
    Az Izrael mögötti kiállást tekintve márciusra még meghatározóbbá vált a politikai hovatartozás. A republikánus szavazóknak 64 százaléka ért egyet az izraeli katonai akcióval, ami enyhe csökkenés tavaly novemberhez képest, amikor 70 százalék támogatta a fellépést.
    A demokrata szavazóknak csupán 18 százaléka fogadja el a katonai műveletet, ami pontosan fele a novemberi aránynak.
    A párthoz nem tartozó függetlenek 29 százaléka sorolható az izraeli fellépéssel egyetértők táborába, miközben öt hónappal ezelőtt még csaknem felük (47 százalék) ide tartozott.
    A részletes adatokból kiderül, hogy az amerikai polgárok változatlan arányban, 72 százalékban követik folyamatosan az izraeli és gázai fejleményeket – olvasható a Gallup közvélemény-kutató felmérésének összegfoglalójából.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.