Világ MTI 2024. január. 27. 21:58

Egy amerikai-kínai konfliktus megelőzéséről is tárgyaltak a két ország vezető diplomatái

Mindkét ország szerint érdemi tárgyalásokat folyattak.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról, és a nézeteltérésekről is tárgyalt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Wang Yi, kínai külügyminiszter, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója szombaton Bangkokban.

A Fehér Ház szerint a megbeszélés gyakorlati folytatása volt a két ország elnöke, Joe Biden és Hszi Csin-ping tavaly novemberi csúcstalálkozójának, továbbá célja, hogy "felelősségteljesen közelítsenek a két nagyhatalom közötti versenyhez".

Jake Sullivan a találkozón azt hangoztatta, hogy habár az Egyesült Államok és Kína versenytársak, de a két országnak meg kell előznie azt, hogy a verseny konfliktussá vagy konfrontációvá alakuljon át.

A tárgyalópartnerek megállapították, hogy előrelépés történt az amerikai-kínai közvetlen katonai párbeszéd újraindulásában, és megvitatták egy a mesterséges intelligenciáról szóló amerikai-kínai párbeszéd felé vezető lépéseket.

A tárgyaláson többi között szóba került az ukrajnai háború, a Közel-Kelet, Észak-Korea, valamint a Dél-Kínai tengeren kialakult feszültség - olvasható az amerikai közleményben, ami szerint Jake Sullivan kiemelte a béke és stabilitás fenntartásának fontosságát a Tajvani-szorosban.

Az Egyesült Államokban komoly politikai vita zajlik a Kínával fenntartott kapcsolatokról, a republikánusok határozottabb fellépést követelnek Joe Biden adminisztrációjától Kína nemzetközi és az Egyesült Államokra vonatkozó törekvéseivel szemben.

Hirdetés