Világ MTI 2023. június. 11. 17:29

Szól a vészcsengő Pekingben: történelmi mélyponton a házasságok száma Kínában

Tavaly körülbelül 800 ezerrel kevesebb házasság köttetett, mint 2021-ben.

A statisztikai feljegyzések kezdete óta történelmi mélypontra süllyedt tavaly Kínában a házasságok száma – jelentette vasárnap a Jicaj nevű helyi hírportál. A trend az utóbbi egy évtizedben tapasztalt folyamatos csökkenést követi, bár a hírportál megjegyezte, hogy a házasságok számára hatással lehettek a koronavírus-járvány miatti zárlatok is.

Tavaly 2021-hez képest nagyjából 800 ezerrel kevesebb, vagyis 6,83 millió házasságot jegyeztek be az 1,4 milliárd lakosú országban a polgári ügyek minisztériumának honlapján ismertetett adatok szerint.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a közelmúltban Kínában bevezetett intézkedések, amelyekkel arra akarták ösztönözni a nőket, hogy több gyereket vállaljanak, kevés sikerrel jártak, a népesség majdnem 10 százalékkal fog csökkenni a következő két évtizedben az előrejelzések szerint, és az évszázad vége előtt egymilliárd alá esik az ország lakosságának száma.

Kína lakossága az utóbbi hat évtized során első alkalommal csökkent 2022-ben. A születések száma is ezer főre vetített átlagosan 6,77-re esett, ami szintén a legalacsonyabbnak számít a feljegyzések kezdete óta. Összehasonlításul: 2021-ben ezer főre 7,52 születés jutott. Népességkutatók az öregedő társadalom, a munkaképes lakosság csökkenésére és a helyi kormányzatok eladósodásra figyelmeztetnek.

A házasságok és a születésszámok javítása érdekében a pekingi vezetés májusban több mint 20 városban jelentett be ösztönzőprogramokat. Egyes kínai tartományok mindemellett a fizetett házassági szabadságok meghosszabbításával próbálják megsegíteni a frissen egybekelt párokat.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?