Világ MTI 2022. december. 27. 11:51

A legmagasabb szintű készültségbe helyezték a szerb hadsereget

Minden alakulatot a vezérkari főnök parancsnoksága alá rendeltek azután, hogy lövöldözés volt az észak-koszovói Zubin Potok városban.

„Szerbia elnöke (...) elrendelte, hogy a szerb hadsereg a legmagasabb szintű harckészültségben, vagyis a fegyveres erő alkalmazásának szintjén legyen” – közölte a szerb védelmi miniszter. Milos Vucevic bejelentése szerint Aleksandar Vucic utasítást adott arra is, hogy a szerb katonák számát a határtérségben 1500-ról 5000-re növeljék.

Milan Mojsilovic szerb vezérkari főnök elmondta, hogy az államfő a koszovói határra vezényelte őt. Korábban a Pink Televízióban úgy nyilatkozott, hogy a koszovói helyzet „rendkívüli összetettsége” miatt „a szerb hadsereg jelenlétére van szükség a közigazgatási vonal mentén”. Ez utóbbi kifejezést a szerb hatóságok a koszovói határ megjelölésére használják.

A szerb belügyminisztérium bejelentette, hogy minden alakulatot a vezérkari főnök parancsnoksága alá rendelnek.

Szerbia nem ismeri el a zömmel albánok lakta, korábbi déli tartományának függetlenségét, amelyet a koszovói albánok 2008-ban egyoldalúan nyilvánítottak ki.

A NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erő (KFOR) szerint vasárnap este az észak-koszovói Zubin Potok városban lövöldözés volt egyik járőrük közelében. Nem sérült meg senki, a NATO vizsgálja az eset körülményeit. Xhelal Svecla koszovói belügyminiszter azt állította, hogy a KFOR járőreit megtámadták.

November elején a koszovói rendőrségbe beosztott szerb rendőrök százai, valamint bírák, ügyészek és más köztisztviselők tömegesen felmondtak, hogy tiltakozzanak a pristinai kormány – később felfüggesztett – határozata ellen, amely megtiltotta a Koszovóban élő szerbeknek a szerb rendszámtáblák használatát.

Ana Brnabic szerb miniszterelnök a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a koszovói helyzet „a fegyveres konfliktus határára jutott”.

Megállapodott Szerbia és Koszovó a rendszámtáblavitában

EU-s közvetítés csökkentheti a két ország közötti feszültséget.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.