Világ hvg.hu 2022. november. 17. 19:23

Lemondott Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke

Pelosi továbbra is képviselő marad, csak vezetői székét adja át – egy republikánusnak.

Közel húsz éven keresztül vezette a demokratákat az Egyesült Államok képviselőházában, csütörtökön azonban bejelentette lemondását Nancy Pelosi – írja a BBC. A brit közszolgálati média a 82 éves Pelosit a Kongresszus legbefolyásosabb demokrata képviselőjeként jellemezte, ő volt az első nő a képviselőház élén.

Pelosi továbbra is kaliforniai körzete képviselője marad, csupán vezetői pozícióját adja át.

Az amerikai félidős választásokon a képviselőházban többségbe kerültek a republikánusok, így Pelosi utódja minden bizonnyal Kevin McCarthy lesz.

A félidős választások eredményéről itt írtunk bővebben:

A trumpizmus óriásit bukott, de Biden élete is nehezebb lesz 2024-ig

Mostanra lett meg az amerikai félidős választás eredménye: a Képviselőházban a republikánusok szereztek többséget, a Szenátus a demokratáké maradt. Donald Trump a győzelem megünneplése után szerette volna bejelenteni, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson, ehhez képest úgy indította el a kampányát, hogy a saját pártján belül is egyre többen őt kiáltják ki bűnbaknak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?