Azokat is behívják, akik korábban már harcoltak.
Azokra is vonatkozik a Vlagyimir Putyin orosz elnök által meghirdetett részleges mozgósítás, akiket korábban kiszórtak és a katonai igazolványukban a „B” kategória szerepel – írja a Lenta.ru.
Jevgenyij Fuzsenko, az irkutszki terület katonai komisszárja azt mondta, hogy a „B” kategória a korlátozottan alkalmas személyeket jelenti, vagyis azokat, akik egészségi problémák miatt nem szolgáltak a hadseregben. A korlátozottan alkalmasnak ítélteket utoljára hívják be – tette hozzá.
Fuzsenko szerint olyanok is kaphatnak értesítést, akik korábban önkéntesként részt vettek a donbászi harcokban.
Putyin szerda reggel jelentette be a részleges mozgósítást, ami nagyjából 300 ezer embert azonnal, további közel kétmillió embert pedig potenciálisan érint.
Azok nem kapnak behívót, akik
- diákok
- közeli hozzátartozó után gondoskodók
- gyámok és kiskorú testvérükre felügyelők
- 4 vagy több, 16 évnél fiatalabb gyereket nevelők
- 16 évesnél fiatalabb árvát nevelők
- 3, 16 évesnél fiatalabb gyereket nevelők, ha a feleségük legalább 22 hetes terhes
- a parlament alsó és felső házának képviselői,
- súlyos bűncselekmény miatt elítéltek. (A Wagner-csoportba ettől függetlenül várják őket.)
Keserves gyereksírás kíséri a bevonuló orosz férfiakat