Világ MTI 2022. július. 11. 18:18

Elhalasztott műtétek jelzik, hogy megérkezett a nyári koronavírus-hullám Németországba

A kórházi dolgozók így is kevesebb szabadságot vehetnek ki.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Németországban elhalasztanak bizonyos nem létfontosságú műtéteket a gyorsan növekvő koronavírus-esetszámok miatt, idén nyáron ugyanis kétszer annyi koronavírus-fertőzöttet ápolnak az intenzív osztályokon, mint tavaly – számolt be a ZDF német közszolgálati csatornának Gernot Marx, a német intenzív- és sürgősségi ellátásban dolgozó orvosok egyesületének (DIVI) vezetője hétfőn Berlinben.

Gernot Marx elmondta az is, hogy módosítaniuk kell a kórházi dolgozók beosztását is úgy, hogy kevesebb szabadnapot tudnak kiadni, és lesz, akinek három egymást követő hétvégén is dolgoznia kell majd. "Nem nevezném drámainak a helyzetet, de érezhető feszültség, ami szokatlan ilyenkor nyáron, amikor általában nyugodtabbak a napjaink" – magyarázta Marx.

Az orvosi egyesület vezetője emellett hangsúlyozta, hogy a németországi intenzív osztályok 55 százaléka már nem a megszokott rendben működik, és jelenleg kétezerrel kevesebb szabad ágy áll rendelkezésre, mint tavaly ilyenkor.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.