Aki nem oltatja be magát január közepéig, havonta 100 eurós bírságot fizet majd.
Kötelezővé teszi a 60 évesnél idősebbek számára az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás beadatását Görögország – adta hírül a Reuters. A görög kormány így próbálja megvédeni az ország egyébként is sérülékeny egészségügyi ellátórendszerét.
Azokat, akik nem tesznek eleget az előírásnak január 16-ig, minden hónapban 100 euróra bírságolják majd. Ez jelentős összeg, az országban ugyanis 730 euró a nyugdíj átlagos összege.
Görögország az első az Európai Unióban, amely egy meghatározott korcsoport számára teszi kötelezővé a védőoltást.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök úgy nyilatkozott: nehéz, de szükséges volt meghozni a döntést, hogy megvédhessék azt a több mint félmillió idős embert, aki mindeddig nem oltatta be magát.
A Reuters tudósítása szerint Görögország 11 millió lakosának nagyjából 63 százaléka kapta meg a teljes védettséghez szükséges oltásokat, és bár az utóbbi hetekben egyre többen foglalnak időpontot, az egészségügyi minisztérium adatai szerint 520 ezer 60 évesnél idősebb ember még nem adatta be magának a vakcinát.
A legnagyobb görög ellenzéki párt, a Sziriza kritizálta a kormány döntését.
Görögország novemberben kitiltotta a be nem oltott embereket az olyan zárt helyekről mint az éttermek, a mozik, a múzeumok és az edzőtermek. Az országban a pandémia kezdete óta több mint 931 ezren fertőződtek meg az új koronavírussal, a járvány mostanáig 18 067 halálos áldozatot követelt.