Több nagyváros is vörös besorolásba került Romániában, az országban mindenhol visszavezették a védettségi igazolványt.
Tovább súlyosbodik a járványhelyzet Romániában: a napi új fertőzések száma átlépte a háromezrelékes határt, a kormány pedig rendeletben döntött arról, hogy ez az a határérték, ahonnan járványügyi szigorításokra van szükség – írja az MTI. Ez alapján már csak az uniós védettségi igazolással lehet vendéglátóhelyekre, valamint szabadidős és sportrendezvényekre belépni, de a magánrendezvényeken való részvételt is csak oltással, fél évnél nem korábbi igazolt Covid-gyógyultsággal vagy friss teszttel lehet látogatni.
A következő határérték a hatezrelékes fertőzési ráta: ha ezt elérik, iskolazár és teljes vesztegzár is jöhet. Ha marad a mostani növekedés üteme, Bukarestben ez két héten belül bekövetkezhet.
A fővárosnál is súlyosabb a helyzet Temesváron: itt 4,5 ezrelék a fertőzési ráta, ennek fényében szerdán úgy döntött a román járványügyi operatív törzs, hogy hétvégétől éjszakai kijárási korlátozást vezetnek be a városban. Pénteken, szombaton és vasárnap 20 óra után csak igazoltan lehet az utcán tartózkodni, a vendéglátóhelyeknek 18 órakor be kell zárniuk.
Szerdán több mint hétezer új fertőzést regisztráltak Romániában országszerte, az utóbbi 24 órában százharmincan haltak meg Covid-szövődmények miatt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a rendelkezésre álló intenzív kórházi ágyak kilencven százaléka már most betelt, így kénytelenek kórházi részlegeket átminősíteni és átalakítani a hatóságok.