Világ hvg.hu 2021. szeptember. 02. 11:42

Oroszország repülőkkel és légvédelmi fegyverekkel látja el Fehéroroszországot

A két ország hamarosan közös hadgyakorlatot tart 200 ezer katona részvételével.

Fehéroroszország hamarosan nagy tételben kap katonai eszközöket Oroszországtól, közölte Aljakszandr Lukasenka.

A fehérorosz elnök elmondta, hogy országa repülőgépek, helikopterek és rakétarendszerek tucatjait szerzi majd be – írja az Euronews.

A portál emlékeztet, hogy a két ország hamarosan közös, nagyszabású hadgyakorlatot tart szeptemberben, amelyben a becslések szerint 200 ezer katona venne részt.

Lukasenka elmondta azt is, hogy egy Sz-400-as légvédelmi rendszert is kaphatnak Oroszországtól, amellyel 250 kilométeres távolságban képesek lelőni a célpontokat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.