Világ MTI 2021. augusztus. 22. 11:34

Most Szicíliában a legdurvább a járványhelyzet Olaszországban

Az új esetek csaknem negyedét ott regisztrálják. Szicíliában arányaiban kevesen vannak beoltva, a kormányzó bizonyos szakmáknál kötelezővé tenné az oltást.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A közegészségügyi hivatal statisztikái szerint a fertőzöttek aránya a negyven év felettiek között növekszik. A korosztályban több mint hatmillióra teszik azoknak a számát, akik egyetlen adag védőoltást sem kaptak: a legnagyobb ellenállást az oltással szemben továbbra is az 50 és 59 év közöttiek tanúsítják, főleg a dél-olaszországi térségekben.

A szombaton nyilvántartásba vett 7470 új beteg majdnem egynegyedét Szicíliában regisztrálták, ahol az ötmilliós lakosság közel fele eddig az első dózist sem kapta meg. A szigeten egy nap alatt 1739 új beteget azonosítottak, ami a negyedik legmagasabb esetszám a járvány 2020 februári kezdete óta. A szicíliai kormányzó Nello Musumeci bejelentette, a kötelező vakcinázás elrendelését akarja kezdeményezni a legveszélyeztetettebb szakmai kategóriákban dolgozók számára.

Országos szinten valamivel kevesebb mint négyezer beteg van kórházban, közülük 466-an lélegeztetőgépen, ami a július eleji több mint háromszorosa. A halottak számát az utóbbi másfél év alatt nem sikerült nullázni, jelenleg is félszáz körül mozog a halottak napi száma. A járvány kezdete óta több mint 4,4 millióan betegedtek meg, a halottak száma megközelítette a 129 ezret.

A hatvanmillió lakosból több mint 36 millióan vannak átoltva. A szeptember közepi tanévkezdésre a pedagógusok és az oktatásban dolgozók több mint kilencven százaléka legalább egy oltáson lesz túl, de még hárommillió tizenkét év feletti diákot kellene beoltani, akik eddig egy adagot sem kaptak.

Az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) elnöke, Giorgio Palu vasárnapi interjújában a lakosság 4-5 százalékára becsülte azok számát, akiket semmilyen eszközzel nem lehet meggyőzni az oltás szükségességéről. Nem oltatta be magát Róma főpolgármestere, Virginia Raggi, a kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa sem.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.