Világ hvg.hu 2021. június. 25. 11:05

Házi őrizetbe került a Ryanair-gépről leszállított belarusz újságíró

Raman Prataszevics és orosz származású barátnője eddig előzetes letartóztatásban volt.

Házi őrizetbe került Raman Prataszevics, akit még májusban szállítottak le Minszkben a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatáról – mondta a fehérorosz ellenzéki újságíró apja a BBC-nek.

Prataszevics szülei szerint Szofija Szapega, az újságíró barátnője is házi őrizetbe került, ő egy minszki bérelt lakásban van jelenleg. Mindkettőjüket előzetes letartóztatásban tartották eddig.

Az újságíró apja, Dmitrij Prataszevics azt is közölte, hogy a hatóságok nem vonták vissza a vádakat egyikükkel szemben sem. Prataszevicset többek között zavargások szervezésével vádolják, amiért akár 15 év börtönt is kaphat.

A fehérorosz hatóságok május 23-án vették őrizetbe Prataszevicset, a NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét és orosz állampolgárságú barátnőjét, miután pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették a minszki repülőtéren a Ryanair ír légitársaság őket szállító járatát. A történtek nagy nemzetközi felháborodást váltottak ki, az Európai Unió újabb szankciókat vetett ki a minszki vezetésre. Prataszevics korábban egy kétrészes interjúban „bevallotta”, hogy tüntetéseket szervezett Aljakszandr Lukasenka elnök ellen, de – mint mondta – tiszteli őt. Prataszevics családja szerint az újságíró nem önszántából nyilatkozott így.

„Nap mint nap szadizmusnak vannak kitéve" - Angela Merkel segítségét kérték a Ryanair-gépen elfogott fehérorosz újságíró szülei

A szülők szerint fiuk orrát eltörték, míg a nyakán látható foltok fojtogatásról tanúskodnak.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2024. december. 04. 11:45

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is. A személyszállításnál majd az újabb terminállal bővített, már visszaállamosított Budapest Airport lehet a kínai elosztóbázis.