Világ hvg.hu/MTI 2021. április. 30. 18:31

Oroszország kitiltotta az Európai Parlament elnökét és az Európai Bizottság alelnökét is

Moszkva összesen nyolc uniós állampolgár beutazását tiltotta meg, köztük van a berlini ügyészség vezetője is.

Az országot ért szankciók miatt Oroszország megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség vezetőjének és Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének – közölte a Reuters.

A kitiltottak között van még Ivars Abolins, a lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács elnöke, Maris Baltins, a lett nyelvvel foglalkozó kormányhivatal igazgatója, Jacques Maire, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének francia delegációjának tagja, Asa Scott, a Svéd Védelmi Kutatóintézet egyik osztályvezetője és Ilmar Tomusk, az észt nyelvfelügyeleti hivatal főigazgatója.

A döntésről az orosz külügyminisztérium tájékoztatott pénteken. Azt írták, hogy Brüsszel minden orosz javaslatot elutasít, amely a problémák párbeszéd útján való rendezését szorgalmazza.

A tárca kifogásolta, hogy az EU a közelmúltban "illegitim" és "alaptalan" korlátozó intézkedéseket vezetett be orosz állampolgárok és szervezetek ellen. A minisztérium szerint az EU "valódi célja az, hogy bármi áron feltartóztassa" Oroszország fejlődését, és ráerőltesse egyoldalú világrend-koncepcióját, amely a "szabályokon", nem pedig a nemzetközi jogon alapul, ezzel kihívást intézve az orosz kül- és belpolitika önállóságához.

A feketelistára került személyek kitiltását Moszkva nem indokolta meg hivatalosan. A tisztségviselőknek a jelek szerint közük van az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén Oroszország ellen bevezetett szankciókhoz, az ügyben jogsegélyegyezmény alapján intézett orosz felvilágosítási kérelem visszautasításához, valamint a balti országok orosz kisebbsége nyelvhasználati jogainak megsértéséhez és orosz tömegtájékoztatási eszközök ottani betiltásához.

A moszkvai diplomácia Washingtont is megvádolta, azt közölték, hogy szerintük nem is titkolják érdekeltségüket abban, hogy "Európát ismét az éles geopolitikai konfrontáció arénájává" változtassák.

A Reuters emlékeztet, hogy az EU márciusban szankciókat vezetett be két orosz állampolgár ellen, akiket meleg emberek elleni támadásokkal vádolnak, és szintén a múlt hónapban szankcionáltak négy, Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló, magas rangú orosz tisztviselőt.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.