Világ MTI 2021. február. 12. 20:56

Mario Draghi elfogadta a miniszterelnöki megbízatást

Közzétette Draghi a kormányának a tagjait is.

Mario Draghi közgazdász, az Európai Központi Bank egykori elnöke péntek este megerősítette, hogy elfogadja a miniszterelnöki megbizatást Sergio Mattarella államfőtől.

A római elnöki palotában elhangzott sajtónyilatkozatában közölte miniszterei névsorát. Kormányában szakértők és pártpolitikusok is helyet kaptak.

Az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet orvoslására alakult "csapatban" a pénzügyminiszteri tárcát Daniele Franco, a jegybank eddigi vezérigazgatója kapta meg, a belügyminiszter a korábbi szakértő tárcavezető Luciana Lamorgese maradt. A külügyminisztériumi tárcát továbbra is Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa vezeti.

 

Az eurót megmentette, képes lesz-e Olaszországban is csodát tenni?

Nagy reményeket fűz a piac és Brüsszel az olasz kormányalakítással megbízott Mario Draghi személyéhez. A jegybankár egyszer már bizonyított, igaz, akkor nem kellett megküzdenie hazája pártvezetőivel.

 

Az igazságügyminiszter az alkotmánybíróság volt elnöke, Marta Cartabia lett. Újdonságnak számít az idegenforgalmi, valamint a környezetvédelmi fejlesztésért felelős tárca felállítása.

A korábbi balközép kormánypártok több eddig birtokolt tárcát megtartottak, három miniszteri széket kapott a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország, a jobboldali Ligának többek között a gazdasági fejlesztési minisztérium jutott Giancarlo Giorgetti irányításával.

A Mario Draghi vezette 67. olasz kormány szombaton délben teszi le esküjét.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?