Világ MTI 2021. január. 20. 06:54

Ezrek ücsörögtek egymás mellett maszk nélkül, de aggódnak a partra sodródott tárgyak miatt Észak-Korában

Az észak-koreai vezetés fokozza a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseit, és szigorítja a határ ellenőrzését is, hogy távol tartsa az új koronavírust az országtól.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Phenjanban a múlt héten zárult le a Koreai Munkapárt nyolcadik, nyolc napig tartó kongresszusa, amelyen küldöttek ezreit lehetett szájmaszk nélkül látni, köztük Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. A párt döntéseit gépiesen jóváhagyó törvényhozás, a Legfelsőbb Népi Gyűlés vasárnapi ülésén a résztvevők a televíziós tudósítások képei szerint szintén maszk nélkül ültek, szorosan egymás mellett.

„Folytatjuk szárazföldi, tengeri és légi határaink ellenőrzésének megszigorítását, valamint a múlt évi vírusellenes munkánk tapasztalataiból leszűrt, észszerű és hatékony fertőtlenítési eljárások bevezetését” – idézte az észak-koreai állami médiát a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Észak-Korea népe „fenntartja a rendet” a határ menti és parti térségekben, s értesíti az illetékes hatóságokat minden, a szél vagy a hullámok által partra sodort objektumról – hangoztatta az állami média híradása. A tömegközlekedési eszközök és megállók fertőtlenítésére vonatkozó szigorú intézkedések megvalósítása szintén folyamatban van, az egészségügyi intézmények pedig emlékeztetik a pácienseiket a vírusellenes szabályok betartására – tették hozzá.

Észak-Korea saját magát a koronavírustól mentesnek nyilvánította, ugyanakkor az egész országra kiterjedő erőfeszítéseket tett a járvány kirobbanásának megakadályozására, köztük tavaly január óta zárva tartja a határait. December elején az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban a legmagasabb szintű járványkészültséget rendelték el, felfüggesztve az olyan közszolgáltatások működését, mint az éttermek és közfürdők, s korlátozták a fővárosi lakosok mozgását.

Nyilvánvalóan a határok járványveszélyre hivatkozó lezárásának köszönhető, hogy tavaly nagyon visszaesett a Dél-Koreába menekülő észak-koreaiak száma – derült ki a Szöulban szerdán közzétett kormányzati adatokból. Az országegyesítési minisztérium által rendelkezésre bocsátott adatok szerint tavaly összesen 229 észak-koreai telepedett le Dél-Koreában. Ez a szám sokkal alacsonyabb a 2019-es 1047, illetve a 2018-ban regisztrált 1137 menekülthöz képest. Friss adatok szerint a Dél-Koreában letelepedő északiak száma a tavalyi év végére összesen 33 752-re emelkedett – közölte a minisztérium.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.