Világ hvg.hu/MTI 2021. január. 05. 20:55

A 80 éven felüliek közel negyede már megkapta az oltást Angliában

Az Egyesült Királyságban összesen már 1,3 millió embernek adták be a két vakcina valamelyikét.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A brit lakosság legveszélyeztetettebb korosztályának csaknem negyede már megkapta a koronavírus elleni oltást – mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a jelenleg forgalomban lévő két vakcinával,

a Pfizer és a BioNTech, illetve az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari cégcsoport által kifejlesztett oltóanyagokkal Angliában kedd estig 1,1 millió, az Egyesült Királyság egészében 1,3 millió embert oltottak be.

Az angliai lakosság 80 éven felüli korosztályából több mint 650 ezren megkapták már a koronavírus elleni oltást, ez azt jelenti, hogy Angliában e korcsoport tagjainak 23 százaléka kapta meg a vakcinát.

Boris Johnson azt is közölte, hogy

e hét végére országszerte csaknem ezer oltóközpont működik majd, a jövő héten pedig hét stadionban és kiállítási központban is megindul a vakcina tömeges beadása.

Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes a BBC televíziónak nemrégiben elmondta: ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai nagyon nagy számban megkapják a koronavírus-oltást, a Covid-19 betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma akár 99 százalékkal is csökkenthető.

A brit kormány a Pfizer/BioNTech-vakcinából eddig 50 millió, az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból százmillió adagot kötött le.

Az utóbbi 24 órában 60 916-tal emelkedett új koronavírus-fertőzöttek száma Nagy-Britanniában, 830-an pedig életüket vesztették a betegségben. Boris Johnson hétfőn jelentette be, hogy a növekvő esetszámok miatt lényegében Anglia teljes lezárásáról döntött a brit kormány.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.