A védőfelszerelések hiánya és a nem megfelelő járványügyi intézkedések állhatnak a fertőzések mögött.
Felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése Afrikában, ahol jelenleg nagyjából 750 ezer regisztrált fertőzött van, a COVID-19 betegségbe pedig több mint 15 ezren haltak bele. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint elsősorban a gyenge egészségügyi ellátórendszer felelős a kialakult helyzetért.
Matshidiso Moeti, a WHO az afrikai régióért felelős igazgatója azt közölte, hogy több mint tízezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal a kontinensen.
Noha a WHO-nak az afrikai egészségügyi dolgozókra vonatkozó értesülései nem teljeskörűek, mert a kontinens több kormánya nem hajlandó megosztani az adatait a világszervezettel, becslések szerint az egészségügyben dolgozók adják 14 szubszaharai ország fertőzöttjeinek több mint öt százalékát. Moeti szerint a fertőzések mögött elsősorban a védőfelszerelés hiánya és az elégtelen járványügyi intézkedések állnak.
A WHO által megvizsgált 30 ezer afrikai egészségügyi intézménynek csupán a 16 százalékából jelentettek megfelelő járványügyi és fertőzésmegelőző intézkedéseket. Moeti hozzátette, hogy sok egészségügyi központ nem rendelkezik azzal az infrastruktúrával, amellyel a túlzsúfoltságot meg lehet előzni.
A vizsgált kórházak kevesebb mint 8 százalékában van lehetőség karantén kialakítására.
A járvány kitörése óta világszerte nőtt a kereslet a védőfelszerelések iránt, ám az ellátás – éppen a kór terjedésének a lassítása érdekében hozott utazási korlátozások miatt – akadozik. Az igazgató ugyanakkor bejelentette, hogy a hét végén 41 millió védőfelszerelés szállítmányozása indul Kínából 47 afrikai országba.