2020. április. 25. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2020. április. 25. 19:10 Világ

Nagy-Britanniában meghaladta a húszezret a halálos áldozatok száma

A nagy-britanniai járvány egy hét alatt csaknem ötezer új halálos áldozatot szedett.

Az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 813 halálesetről számoltak be a brit kórházak. Ez azt jelenti, hogy az országban eddig 20 319-en haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségben. A nagy-britanniai járvány egy hét alatt csaknem ötezer új halálos áldozatot szedett a múlt szombati adatismertetésben szereplő 15 464 elhunyt beteghez képest.

Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrég egy sajtóértekezleten még azt mondta: ha a járvány halálos áldozatainak számát sikerül húszezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne. Anthony Costello, a University College London egyetem egészségügyi kutatóintézetének igazgatója a londoni alsóház minapi meghallgatásán azonban nem zárta ki, hogy Nagy-Britanniában akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a Covid-19 járványnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.