Az amerikaiak szerint a ugyanazokkal a hamis üzenetekkel támadják az országot.
A koronavírusról szóló hasonló félrevezető információk közlésével vádolta meg Oroszországot, Kínát és Iránt az amerikai külügyminisztérium. A jelentésből kedden hozott nyilvánosságra részleteket a Politico.
Az amerikai külügy jelentése szerint a három ország kormányzata sokszor egybehangzó üzeneteket fogalmaz meg. Ezek között szerepel, hogy az új típusú koronavírus amerikai biológiai fegyver; az Egyesült Államok politikai tőkét kovácsol a járvány okozta válságból; a vírus nem Kínából eredt, hanem amerikai katonák terjesztették el; Kína nagyszerűen kezeli a válságot, miközben az amerikai kormányzat hanyag magatartást tanúsít. A nem nyilvánosságnak szánt jelentést az amerikai külügyminisztérium Globális Kötelezettség Központja (GEC) készítette, amely a többi között a globális információs háborúval is foglalkozik.
A jelentés általában azt állapítja meg, hogy Peking, Teherán és Moszkva kormányzatai különösen az új típusú koronavírus eredetét illetően fogalmaznak meg egymáshoz hasonlatos állításokat a nyilvánosság számára.
Az amerikai külügyi jelentés szerint a három ország egyikének az az üzenete, hogy Kínának globális vezető szerepe az egészségügyben, míg az Egyesült Államok "gyönge szövetséges". Lea Gabrielle, a GEC munkatársa a Politico újságírójának azt mondta, hogy Kína lehetővé tette annak az orosz információnak a Kínában történő sulykolását, miszerint a vírust az Egyesült Államok terjesztette el az ázsiai országban.
"Azt láttuk, hogy amikor Kína már kézben tartotta a közegészségügyi válságot, akkor a Kínai Kommunista Párt összehangolt erőfeszítéseket tett a narratíva átírására
- idézte a Politico Lea Gabrielle véleményét. Gabrielle szerint a Kínai Kommunista Párt így jutott el rövid időn belül ahhoz, hogy a kínai közösségi platformokon szereplő orosz információk után az állami médiában vesse fel, hogy a vírus eredete az Egyesült Államok.
Az amerikai külügyi munkatárs úgy látja, hogy a kínai kormányzat kommunikációja egyszerre támadó és védekező.
A Politico munkatársa megkereste a washingtoni kínai nagykövetséget is. A nagykövetség szóvivője azonban konkrét válasz helyett két interjút ajánlott az amerikai újságíró figyelmébe. Mindkettőt a kínai nagyköve adta.
Az egyik az Axios hírportálnak az HBO televíziós csatornán futó műsorában, a másik pedig az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) hangzott el. Az Axiosnak adott nyilatkozatban a kínai nagykövet elhárította a választ arra a kérdésre, hogy vajon a kínai külügyminisztérium szóvivője miért hangoztatta az Egyesült Államok felelősségét a vírus terjedésében. A PBS-interjúban pedig Cuj Tien-kaj nagykövet arról beszélt, hogy "az Egyesült Államok politikai hasznot húz más népek szenvedéseiből".
Irán ENSZ-képviseletének szóvivője a Politico megkeresésére azt mondta: nem Irán, hanem az Egyesült Államok felelős a világjárvánnyal kapcsolatos félrevezető információkért. E-mailben küldött válaszában az iráni szóvivő azt állította, hogy
"ennek az amerikai kormányzatnak megkülönböztető jellemzője, hogy saját hibáiért másokat okol.
Oroszország washingtoni nagykövetségének szóvivője válaszként a nagykövetség egyik korábbi Twitter-bejegyzését és Facebook-megjegyzését ajánlotta a Politico figyelmébe. A Twitteren a nagykövetség azt tudatta, hogy Oroszország nem közöl félrevezető információkat a járványról. A Facebook-bejegyzésben pedig "oroszfóbia" miatt bírálták a Moszkvát dezinformációs kampánnyal vádoló amerikai védelmi minisztériumot.