Világ hvg.hu 2019. szeptember. 26. 12:07

Meghalt Jacques Chirac

A Francia Köztársaság korábbi elnöke csütörtökön hunyt el 86 évesen.

Jacques Chirac két cikluson át, 1995-től 2002-ig töltötte be az elnöki posztot, korábban kormányfő és Párizs főpolgármestere volt.

Államfősége idején lépett be Franciaország az eurózónába, egyik fontos politikai reformja az volt, hogy az elnöki ciklus hosszát hétről öt évre csökkentették.

AFP / Jacques Demarthon

Távozását az Élysée-palotából és visszavonulását annak idején korszakváltásként emlegették, hiszen negyven éven át meghatározó szereplője volt a francia politikának.

Jacques Chirac 1932. november 29-én született Párizsban. Huszonévesen megjárta az algériai polgárháborút. Előbb 1967-1974 között különböző kormányzati posztokon, majd miniszterelnökként és államfőként összesen több mint ezer kormányülésen vett részt. Kétszer volt kormányfő (1974-1976, illetve 1986-1988 között) és kétszer elnök. 2002-ben a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pennel szemben történelmi rekordnak számító 82,2 százalékos szavazataránnyal győzött.

Chirac az egyetlen francia politikus, aki kétszer is kipróbálta az úgynevezett társbérletet, előbb miniszterelnökként a szocialista Francois Mitterrand államfősége idején, majd mint legfőbb közjogi méltóság a szocialista Lionel Jospin kormányfővel az oldalán. Mindeközben 1976-ban megalapította a francia gaulle-ista jobboldal meghatározó pártját (RPR, Tömörülés a Köztársaságért), és 1977-től 18 éven át volt Párizs polgármestere. Ez utóbbi tisztségével függenek össze azok a pártfinanszírozási ügyletek, amelyek egész elnökségét beárnyékolták – írta HVG 2007. május 26-án megjelent számában.

Akkor mérlegre is tettük politikai tevékenységét.

Sikerek

  • a francia állam felelősségének elismerése a zsidók második világháború alatti deportálásában (1995)
  • NATO-beavatkozás francia kezdeményezésre Boszniában, a szerb állások bombázása Szarajevónál (1995)
  • az első elnöki ciklus egyedüli komoly reformja: a kötelező katonai szolgálat fokozatos megszüntetése (1996)
  • szembehelyezkedés az iraki háború megindításával (2003)
  • kiállás a világi állam mellett a fejkendővitában, törvény a feltűnő vallási jelképek állami iskolákban való viselésének tilalmáról (2004)
  • a rabszolgaság eltörlésének emléknapja május 10-ére (2006)

Kudarcok

  • országbénító közalkalmazotti sztrájkok ellehetetlenítik a társadalombiztosítási és nyugdíjreformot (1997)
  • büntetőeljárások a törvénytelen pártfinanszírozási ügyek miatt, Alain Juppé exkormányfő 14 hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélése (2004)
  • a gaulle-ista párt feletti ellenőrzés elvesztése, Sarkozy UMP-elnökké választása (2004)
  • az EU alkotmányos szerződését elutasító népszavazás (2005)
  • zavargások Párizs és más nagyvárosok peremkerületeiben (2005)
  • a Villepin-kormány által bevezetett első munkaerő-piaci reform visszavonása a tömegmegmozdulások hatására (2006)
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.