Világ hvg.hu 2019. január. 17. 16:09

"Felelősségérzetből" a 82 éves Berlusconi is indul az EP-választáson

A korábban adócsalásért elítélt politikus szerint a jelenlegi olasz kormánypártot tapasztalat és hozzáértés nélküli személyek vezetik.

Felelősségérzetből jelölteti magát a májusi európai parlamenti választásokon – ezt a 82 éves Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök jelentette be csütörtökön.

Berlusconit, mint fogalmazott, a felelősségérzet hajtja, úgy gondolja, hogy ismereteivel, tapasztalataival és meggyőzési képességével meg tudja értetni az európai polgárokkal a nyugati értékektől való eltávolodás veszélyét.

A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke azt is mondta, kora ellenére ismét a politikai színtérre lép, már csak azért is, hogy feltartóztassa az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelenlegi olasz kormánypártot, amelyet véleménye szerint tapasztalat és hozzáértés nélküli személyek vezetnek. Kijelentette, hogy az M5S rosszabb, mint az olasz kommunisták voltak 1994-ben, amikor vállalkozói pályáját politikaira váltotta.

A többszörös volt olasz miniszterelnököt 2013-ban adócsalásért jogerősen elítélték, majd ezért megfosztották parlamenti mandátumától. Berlusconi tavaly májusban nyerte vissza választó- és politikagyakorlási jogait.

A jelenlegi felmérések szerint a FI 8 százalék körül áll.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.