Világ hvg.hu 2018. november. 07. 08:31

USA: két politikus is nyert, akit bűncselekménnyel vádolnak

Nem számít, hogy az FBI szerint csaltak és hazudtak a képviselők, a választóik így is megbíznak bennük.

Népszavazás Trumpról - 2018
Friss cikkek a témában

Két olyan képviselő is megnyerte a maga körzetét az amerikai félidős kongresszusi választáson, akik ellen folyamatban van nyomozás – írta az Index.

A kaliforniai republikánus Duncan Huntert az FBI azzal vádolta meg, hogy 250 ezer dollárnyi kampányköltséggel csalhatott. Gyorséttermi számlákat csapott hozzá például a kampánykiadásaihoz 5 ezer dollár értékben, színházjegyeket számolt el a kampányköltségek között, és az is kiderült róla, hogy a háborús veteránok ajándékaként elkönyvelt pénzből saját magának vett golflabdákat.

A New York állambeli Chris Collinst bennfentes kereskedéssel vádolják, és azzal, hogy hazudott az FBI-nak a pénzügyeiről.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?