Több mint 300 amerikai és nemzetközi médium indított csütörtökön kampányt Donald Trump amerikai elnök szabad sajtót fenyegető kijelentéseinek ellensúlyozására. Közben úgy tűnik, a trumpi lélekmérgezés hatásos.
A kampányt a múlt héten a The Boston Globe című lap hirdette meg, az akciók a közösségi oldalakon #EnemyOfNone, azaz „Senki ellensége” címen fut. A bostoni lap azt ígérte, szerkesztőségi cikkben ír a Trump-adminisztráció sajtóellenes „piszkos háborújáról”, s megkérte a többi médiumot, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Eleinte mintegy száz lap jelezte, hogy csatlakozik az akcióhoz, ám ez a szám csütörtökre 350-re emelkedett, s részt vesz több nemzetközi lap, például a brit The Guardian is.
A cikkek fő mondanivalója, hogy Trump vádjaival ellentétben a média nem a nemzet ellensége, a sajtószabadság már több mint kétszáz éve az amerikai társdalom egyik legfontosabb alapelve. A The New York Times a demokrácia alapjait veszélyeztető támadásnak nevezte Trump sajtóellenes kirohanásait, míg a baloldalisággal aligha vádolható The New York Post azt írta, az, hogy a lapok sokszor kényelmetlen igazságokról publikálnak cikkeket, nem jelenti azt, hogy ezek álhírek lennének. „Az újságíró szakmája nem népszerűségi verseny, amit tehetünk, hogy folytatjuk az írást” – hangsúlyozta a lap.
Több lap – ugyancsak arra utalva, hogy Trump a nép ellenségének nevezte a sajtót – arra emlékeztetett, hogy a múltban a nácik a zsidókat hívták így, míg a szovjet diktátor, Sztálin a kivégzésre kijelölt emberekről állította ugyanezt.
A kampány napján tették közzé azt a közvélemény-kutatást, amely szerint a republikánus választók 51 százaléka az elnökhöz hasonlóan inkább a nép ellenségének, mintsem a demokrácia fontos elemének tartja a sajtót, míg a megkérdezettek 52 százaléka azt mondta, nem foglakoztatja az, hogy a trumpi gyűlöletkampány eredménye akár az is lehet, hogy bántalmazni fogják az újságírókat. A BBC ismerteteése szerint az összes választó között jobb az arány, itt a válaszolók 65 százaléka vélte úgy, a média a demokrácia fontos eleme.
Had a very good and interesting meeting at the White House with A.G. Sulzberger, Publisher of the New York Times. Spent much time talking about the vast amounts of Fake News being put out by the media & how that Fake News has morphed into phrase, “Enemy of the People.” Sad!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2018. július 29.
The Summit with Russia was a great success, except with the real enemy of the people, the Fake News Media. I look forward to our second meeting so that we can start implementing some of the many things discussed, including stopping terrorism, security for Israel, nuclear........
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2018. július 19.
A #EnemyOfNone kezdeményezés arra is rávilágított, hogy az amerikai újságíró társadalom is megosztott. Tom Tradup, a konzervatív Townhall.com nevű portál szerzője azt írta, a The Boston Globe kezdeményezése mögött az áll, hogy a lap úgy tesz, mintha még mindig fontos lenne. „Én – valószínűleg sokakhoz hasonlóan – nem fogom megvenni a Globe csütörtöki számát” – írta. A The Wall Street Journal nem vett részt az akcióban, a lap egyik korábbi cikke szerint Trumpot is megilleti a szólásszabadság, s a The Boston Globe kampánya közvetve éppen ezt a szabadságot kérdőjelezi meg.